Belföld

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat lelkes dolgozóinak kezdeményezésére létrejött, főleg hajléktalanokból álló rock banda a XX. kerületi, az egyesület által üzemeltetett idősek otthonában próbált már hónapok óta…

…Tegnapi napon lett volna teljes az összhang, hiszen megérkeztek az új gitárerősítők. Viszont mire a fiúk odaértek velük a próbaterembe, azt felfeszített ablakráccsal, már szinte üresen találták. Eltűnt a kölcsönkapott szintetizátor (Yamaha DGX 205), egy Kustom kombó, egy Jimi Hendrix Signature Marshall fej+láda és egy Premier pergődob. A többi hangszerre valószínűleg már nem jutott idő vagy nem fértek ki az ablakon… nem tudni. A lényeg, hogy most nincs se próbaterem, se hangszerek. Pedig a srácok koncertre készültek. Azok a srácok, akiknek a mindennapos próbák adtak erőt az újrakezdéshez.
Ennek a hat embernek a zenekar jelenti a mindent, célt kaptak itt, életcélt.
A Happy Street Boys zenekar Kocsis Mihály szociális munkás és immár zenekari menedzser sajátos kísérletéből jött létre, amikor azzal az elképzeléssel rukkolt elő: mi lenne, ha a hajléktalanok között élő egykor képzett zenészekből zenekart szervezne. Már akkor tudta, nem a zenekari tagok felkutatása lesz nehéz, lecsúszott zenészeket, elsikkadt tehetségeket rövid keresgélés után találnak majd az utcai gondozószolgálat munkatársai. „A zenekarba került fiúk nem azok közé tartoznak, akik kilátástalanul tengetik napjaikat az utcán - magyarázza Kocsis Mihály. - „Jövedelmük van, dolgoznak, tisztálkodnak. Azt szeretnénk, ha idővel egy lenne a Happy Street Boys a hazai rockbandák közül, koncertezési lehetőségekkel.”
A hangszerparkot jólelkű vállalkozóktól és magánszemélyektől olcsón megvásárolt, kölcsön vagy ajándékba kapott eszközökkel lassanként bővítették, miközben Alagi János zenei vezető segítségével saját szerzeményeken dolgoztak. A közös munka és az együtt zenélés öröme adott értelmet mindennapjaiknak, a próbák után a hajléktalanszállón is szorgalmasan gyakoroltak - minden gondolatuk a zenekar körül forog. Ma a próbateremhez érkezve üveges szemekkel álltak, szótlanul, tehetetlenül.
Segítséget kérnek az újrakezdéshez. Nem pénzt várnak, hanem egy elérhető árú próbateremre, valamint új (használt) hangszerekre van szükségük. Vagy egy becsületes megtalálóra.
Elérhetőségek:
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat részéről a zenekar menedzsere Kocsis Mihály: 06-30/768-4185, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Zenei vezető Alagi János: 06-70/525-2282, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com