Észak-Alföld

Minden évben a téli hideg komoly veszélyt jelent a hajléktalanok számára. A kedvezőtlen időjárás kihűléssel fenyegeti a fedél nélkül maradt embereket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr- főkapitányság idénis felkészült a veszélyeztetett emberek gyors krízisellátásának segítésére, amelynek érdekében együttműködik a Közterület Felügyelettel, a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival és a polgárőrséggel. Jól működő kapcsolatrendszert épített ki a hajléktalanokat segítő Periféria Egyesülettel valamint a hajléktalanokat ellátó intézményekkel.

A szolgálatot teljesítő rendőr haladéktalanul gondoskodik a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról, illetve felvilágosítást ad részükre a karitatív szervezetek szolgáltatásairól, a nappali melegedők és éjjeli menedékek működéséről. Szükség esetén megfelelő gondossággal, körültekintéssel eljárva a veszélyeztetett személyekről és tartózkodási helyükről haladéktalanul értesítik a hajléktalanokat ellátó orvosi rendelőt, vagy a szociális ellátó helyet, illetve valamely, a megyében működő karitatív szervezetet.


(foto: a rendőrök minden esetben meggyőződnek az utcán éjszakázók állapotáról)


(foto: a hajléktalanok igyekeznek fedél alá húzodni de az elhagyott épületek fűtetlenek)

A kihűlés veszélye nem csak a hajléktalan embereket érinti. A rendőrség fokozott figyelmet fordít a nehezen megközelíthető kistelepüléseken, bokortanyákon élő főként az egyedül élő idős emberekre, akik a hideg csapadékos- fagyos idő beálltával nem mindig jutnak tüzelőhöz. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lovas- járőrszolgálatának munkatársai a téli időszakban folyamatosan, visszatérően ellenőrzik, hogy a veszélyeztetett helyeken élőknek van-e mivel fűteniük. Amennyiben tüzelőre van szükségük, azt jelzik az illetékes önkormányzatoknak.



(foto: szolgálatban a bokortanyákon járőröző lovas rendőrök)

Az állami intézményeken és civil szervezeteken túl az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy a kihűléses haláleseteket megelőzzük. Mindenki segíthet, ha több figyelmet fordít a környezetében élőkre, elsősorban a magányosan élő idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén 2011. október hónapban már két kihűléses haláleset történt, és egyik esetben sem fedél nélkül élő ember vált a hideg áldozatává, hanem mindketten saját (fűtött) házuk közelében hűltek ki.

Szakemberek szerint hidegben az ember nagyon gyorsan – akár percek alatt - kihűlés áldozata lehet, ezért különösen indokolt, hogy odafigyeljünk egymásra.

Akinek idős, egyedül élő rokona van, az gondoskodjon a megfelelő ellátásáról ha szükséges felügyeletéről.

A rendőrség kéri, hogy a hidegben magatehetetlennek -akár ittasnak- tűnő embert ne hagyjanak sorsára! Ha lehet, menjenek oda hozzá, szükség esetén pedig hívják a rendőrség 107, vagy a mentők 104 ingyenesen hívható segélyhívó telefonszámát!


Fedor Rita r. főhadnagy, sajtószóvivő

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MRFK SAJTÓSZOLGÁLAT




Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:63

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com