Észak-Alföld

Debrecen – A fagyos időjárás miatt sokszor életveszélyes helyzetben vannak az utcán élők. A debreceni járőrök télen segítenek, ha bajba jutott emberrel találkoznak.

A rendőrség felkészült a hideg hónapokra, segítenek a közterületen az időjárási viszontagságok elől menedéket kereső hajléktalan embereknek. A rendőrség felvette a kapcsolatot a hajléktalanokat segítő, támogató karitatív szervezetekkel, krízis központokkal, együttműködik az önkormányzatokkal, a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, polgárőr egyesületekkel, valamint a közterület-felügyelet és más rendvédelmi szervek munkatársaival. 

Ennek jegyében intézkedtek december 4-én hajnali 1 óra körül, amikor arra figyeltek fel a járőrök, hogy egy nyilvános debreceni mosdóból fény szűrődik ki. A rendőrök az épület ellenőrzésekor két férfit találtak, akik a hideg miatt teljesen átfagytak. Az egyenruhások meleg teát és takarót adtak a férfiaknak, majd értesítették az egyik debreceni közhasznú társaság munkatársait, akik a hajléktalanszállóra vitték a két férfit.

A hideg nem csak a fedél nélkül élőket veszélyezteti, a falvakban lakó időseket is, akiknek többnyire nem megfelelő körülmények között kell élniük. A tragédiák megelőzése érdekében a rendőrség kéri a lakosságot, ha úgy ítélik meg, hogy valakit kihűlés veszélyeztet, akkor hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívók valamelyikét.

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com