Nyíregyháza - Egy mentőautó gördült éppen ki az Oltalom Nappali Szolgáltató Központ elől érkezésünkkor, s azt már egy bent lévő hajléktalan asszonytól tudtuk meg, hogy akiért érkeztek a mentősök, az éppen az ajtóban lett rosszul, kihűlés gyanújával szállították a kórházba. Ő már nem ért be a szállóra, de közel 130 társa odabent melegedhetett. Az épületben már Gencsi Sándor, a Népkonyha részlegvezetője kalauzolt minket, akinek köszönhetően megnézhettük a konyhát és azt a foglalkozó szobát, ahol a hajléktalanok a legtöbb időt töltik. Túlzás lenne azt állítani, hogy kitörő örömmel fogadták az utcáról beérkezők a jelenlétünket, aminek többen hangot is adtak. - Inkább segítenének rajtunk valahogy, nem fényképeznének! - bökte felénk egyikük, amit elsőre jogos felvetésnek véltünk.
A többség azonban mindössze nem szerette volna, hogy felfedjük őket, hiszen sokukról elsőre meg sem mondtuk volna, hogy hajléktalanok, így az ő kérésüknek eleget téve nem fotóztuk őket.
A konyhában egy asztalnál álltunk meg egy pillanatra, ahol Gerencsi Sándor elmondta - Ma 12-kor kezdtük az ételosztást, de még 13 óra sincs, de már csak 10 adag maradt a 125-ből és egyre csak érkeznek be az utcáról – kezdte Gencsi Sándor, a Népkonyha részlegvezetője. Jelenleg a szokásos decemberi létszámhoz mérten 25-30 fővel többen vannak a szállón is, így nehezen, de bírjuk a rohamot. Van például olyan hajléktalan, aki még soha nem volt bent a szállón, akiről tudjuk is, hogy semmilyen körülmény között nem jött volna be, de most mégis itt van - folytatta. - Ő is és a többiek is egyértelműen a hideggel magyarázták a bejövetelüket. Sajnos így is vannak még bőven, akik a hosszú ideje hidegre fordult időjárás ellenére sem hajlandóak felkeresni a szállót, rájuk az utcai szolgálatok munkatársai tartják a szemüket és próbálják megkönnyíteni a hideg elviseltét.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…