Néhány országos napilapban és internetes hírportálon jelent meg a hír, miszerint egy szolnoki hajléktalan férfit fényes nappal halálra rugdostak fiatalok Szolnok belvárosában. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság cáfolja a megjelenteket.
Szabó Zita rendőrszázados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Hírszerzővel közölte: április 20-án 18.00 órakor érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére. A bejelentő azt állította, hogy Szolnokon a zöldségpiacnál több fiatal személy egy hajléktalan férfit bántalmaz. A bejelentést követően a járőrök 7 percen belül megjelentek a helyszínen. Megérkezésüket a bejelentő - aki szemtanúként tüntette fel magát - nem várta meg, ezért őt ott meghallgatni nem lehetett.
A közlemény szerint a járőrök kiérkezésekor dulakodás, verekedés nem volt. A járőrök a helyszín közelében fiatalokat igazoltattak és ellenőriztek. Meghallgatták a bejelentés helyszínén a földön fekve talált - mint később kiderült ittas - hajléktalan férfit, aki kérdésükre elmondta, őt nem bántalmazták, sérelmére bűncselekményt nem követtek el, nem verték meg.
Bántalmazásra utaló külső nyomok, sérülések nem voltak láthatók rajta. Arra irányuló adat, hogy a helyszínt időközben elhagyó bejelentő által látott bántalmazott hajléktalan személy azonos lenne a rendőrök által megkérdezett hajléktalannal, nem merült fel.
A kérdéses időpontban Szolnok területéről hajléktalan személyt nem szállítottak kórházba ilyen jellegű sérülésekkel, így ilyen haláleset sem történt - közölte a szóvivő. A rögzített adatok alapján később a bejelentőt is meghallgatták. Ezután garázdaság miatt indult nyomozás az ügyben, tehát nem igazak azok az információk, miszerint nem indult volna rendőrségi eljárás az ügyben.
A rendőrség ebben az ügyben is kéri, hogy aki látta a bejelentésben szereplő eset megtörténtét, és információival segítheti a nyomozás eredményes befejezését, jelentkezzen a Szolnoki Rendőrkapitányságon (Szolnok, Sebestény út 5. ) személyesen, vagy az ingyenesen hívható 107-es számon.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…