Észak-Magyarország

http://www.deneslegeza.hu/A játszóház létrehozását az Európai Unió hétmillió forintos támogatása tette lehetővé - mondta sajtóbeszélgetésen Vecsei Miklós. Az átalakítás annál is inkább fontos volt, mert korábban, mint egyetlen közösségi találkozóhelyen, a községben élő gyerekek is a kocsmában töltötték a szabadidejüket - tette hozzá. Mint elmondta: az MMSZ 2004 óta van jelen a településen, amikor elindították a 900 lakosú településen a "Befogadó falu" elnevezésű programot, amelynek keretében hajléktalan családoknak biztosítottak otthont; azóta 15 család telepedett le a községben. Jelenleg a helyi általános iskolában 130 gyerek tanul.  Ők, illetve a községben élő fiatal felnőttek veszik igénybe a játszóház szolgáltatásait. A helyiségben számítógépeket helyeztek el, pingpongasztal és egyéb játékok várják a gyerekeket. Ugyanakkor étkeznek az általános iskolások, illetve foglalkozásokat is tartanak a gyerekek számára. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a helyi ÁFÉSZ-tól bérli a korábban kocsmaként üzemelő épületet - fűzte hozzá. A településen egyébként csütörtökön adták át a helyi felső tagozatos általános iskolások felzárkóztatását, illetve tehetséggondozását szolgáló, úgynevezett tanoda épületét.

Utóbbi kialakítására és kétéves működtetésére 22 millió forintot nyert a közösségfejlesztéssel foglalkozó, az MMSZ partnereként működő Tutor Alapítvány az Európai Uniótól. Az elméleti foglalkozáson túl mezőgazdasági és állattenyésztési ismereteket is oktatnak a tanodához tartozó kertben, ahol tankertet alakítanak ki.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com