Észak-Magyarország

A Fidesz április 15-ei közleményében leszögezte, hogy amíg a bajba jutott hitelfelvevők helyzetének rendezése érdekében megállapodás nem születik, addig a következő kormány fenntartja a kilakoltatási moratóriumot. Aki túlköltekezte magát, időt nyert tehát. A szociális lakásokban lakók helyzetéről viszont kevés szó esik, pedig ők is úsznak az adósságban, csak nem vettek fel milliós hiteleket.

Az ügy elsősorban nem romakérdés - szögezi le még a kocsiban Juhász Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, akivel az ózdi Hétes telepre tartunk. Kétségtelen, hogy a legszegényebb rétegekben felülreprezentált cigány lakosságot érinti a legnagyobb számban a kilakoltatások ügye, de ez nem csak róluk szól, hiszen szociális lakásokban nem csak cigányok élnek Magyarországon. Mi mégis az egyik legszegényebb ózdi cigánytelepre tartunk, amely Juhász Péter szerint állatorvosi lova a problémának.

A 3-400 fős telepnek minden lakója szociális lakásban él, senkinek sem tulajdona az ingatlan, amelyben meghúzza magát. Nem túlzás, ezekben az épületekben lakni nem is lehet talán, aki itt él, valóban csak meghúzza magát. Se ajtó, se ablak a házakon, az asszonyok egykedvűen söprögetnek a porta előtt, néha rászólnak az utcán csapatostul és túl hangosan vonuló gyerekekre, a férfiak kocsikat tolnak, visznek valamit, hoznak valamit, az idősebbek a ház előtt üldögélnek. Amint odaérünk, körbevesznek minket a helybeliek. Melyik tévé? - kérdezik a kamera láttán, nem könnyű elmagyarázni.

A gyilkosság óta, amikor Erzsike nénit megölték idegenek, mert nem hétesiek voltak, még több problémát okoz nekik a sajtó. "Azt írta valamelyik, hogy itt Hétesbe' mi megöltük az utolsó magyart" - mondja egyik beszélgetőtársam, a 21 éves Alex mosolyogva, közben fejét rázza. Nem a tragédián mosolyog, mindenki szerette az idős asszonyt a telepen. Azt kérdezi tőlem, tudok-e munkát, mert csak a hónap végéig van szerződése. Ők szedik a szemetet a környéken. Nem tudok, de azért beszélgetünk. 


A cigánytelepen egy-egy család csak alkalmi munkából, segélyekből és családi pótlékból él. Ez havi 80-100 ezer forintnál csak nagy ritkán jelent több pénzt - tudtuk meg a hétesiektől. Ha ebből a pénzből még büntetéseket is kell fizetni, legyen az egy kivilágítatlan kerékpár miatti bírság, vagy egyéb szabálysértés, bedől a családi büdzsé.

A TASZ szerint sok esetben csak a késedelmi díjakkal megemelt büntetések jutnak el a telepre, nem adnak elég lehetőséget a nincstelen embereknek a törlesztésre. Mivel a be nem fizetett bírságokból előbb-utóbb börtönbüntetés is lehet, a TASZ hamarosan ügyvédet visz a hétesieknek, hogy átvizsgálják a keletkezett irathalmokat.


A szociális lakásokban élőket nem védi a meghosszabbított kilakoltatási moratórium, az ő adósságaikkal szemben kevésbé toleráns a hatalom, bár a helyzetük ugyanaz - véli Juhász Péter, aki szerint ezeket a problémákat egyenként meg kellene oldani ahelyett, hogy továbbra is hajléktalanokat gyártsanak az önkormányzatok.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com