Közép-Dunántúl

Hajléktalanszállónak kia...– Én is ismerem magát! Már tíz éve az utcán él. Tudom, hogy Máriónak hívják, és hogy évek óta ezekben a bokrokban lakik – mondja az alpolgármester.

– Akkor adhatna egy kis aprót!

– Tudja, hogy soha nem adok pénzt, de mondja meg, mit enne.

– Párizsit kifl ivel. Meg tejet. Meg csípőspaprikát.

Bereznai Csaba tíz perc alatt megfordul a boltból. A dülöngélő férfi szúrós szemmel vizsgálgatja a nejlonszatyor tartalmát.

– Biztos, hogy ez erős paprika?

– Méregerős. Aztán hallotta-e, hogy januártól tilos lesz kukázni és a közterületen aludni?

– Hallottam. De nem tudom, mi lesz velem. Én nem megyek a szállóra, mert ott lopnak. Ha meg nem kukázhatok, éhen fogok halni.

– Nem lesz semmi gond,majdmeglátja – mondja az alpolgármester. Ennél konkrétabb ígéretre jelenleg nem futja.

Bereznai Csaba láthatóan otthonosan mozog az utcákon, név szerint előre megmondja, hogy a belváros egyes pontjain kiket találni a padokon, a buszmegállókban, a mozi mögött, a parkok bokraiban. A helyismeret nem véletlen: a pedagógus végzettségű politikus korábban éveken át utcai szociális munkásként dolgozott a megyeszékhelyen, de ma is gyakran vállal önkéntes feladatokat.

Így aztán különösen meglepő, hogy a legutóbbi tatabányai közgyűlésen éppen ő volt az előterjesztője annak a helyi rendeletmódosításnak, amelynek értelmében jövő januártól szabálysértésnek minősül (egyúttal 3 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal szankcionálható), ha valaki „életvitelszerű lakhatásra használja a közterületet”, illetve a hulladékgyűjtőkből szemetet vesz ki.

A rendeletmódosítással a városatyák hadat üzentek a tatabányai hajléktalanoknak – állítják a szakemberek. Az előterjesztést megszavazó kormánypárti politikusok nem így érzik.

– A változtatásnak két oka volt: egyrészt a tatabányaiak többségét érthetően zavarja, hogy nem használhatják rendeltetésszerűen azokat a közösségi tereket, amelyeket a fedél nélkü liek egyszerűen elfoglaltak előlük. Buszmegállók, játszóterek, parkok padjai vesztek el a polgárok számára, miután a otthontalanok valósággal kisajátították ezeket. A kukázással az a fő gond, hogy veszélyezteti a hajléktalanok egészségét, a szétdobált, szétszórt szemét pedig akár járványt is okozhat – érvel Bereznai Csaba. Tatabányán sokféle szempont alapján veszik lajstromba a hajléktalanokat, ám abban egyetértenek a szakemberek, hogy folyamatosan emelkedik a létszámuk, jelenleg ténylegesen 100-120 ember él otthontalanként a közterületeken. A városban az utcai szociális munkát, valamint a hajléktalanok téli krízisellátását több mint egy évtizede az Utcai Szociális Segítők Egyesülete (USZSE) látja el. Vezetőjük, Balatoni Ágnes megdöbbent a rendeletmódosításon.

– Az önkormányzat előzetesen javaslatokat kért tőlünk az ügyben, ám ezeket nem vették figyelembe, ugyanakkor nem tájékoztattak minket arról, hogy ilyen súlyos szigorítás készül –mondja Balatoni Ágnes. – Mi azt kértük, hogy a közterületek védelme érdekében alakítsanak ki egy ingyenes nyilvános illemhelyet, illetve létesüljön a hajléktalanok számára egy csomagmegőrző, hogy a napi vándorlásuk során ne kelljen mindig magukkal cipelniük a cókmókjukat.

Bereznai Csaba szerint csupán kommunikációs hiba történt, hiszen az USZSE javaslatait nem a közterület-használatról szóló rendeletbe kívánták beépíteni, hanem a készülő hajléktalanellátási akcióterv kidolgozásakor használják majd fel. Az alpolgármester úgy érzi, az elfogadott szigorítás az otthontalanok érdekeit is szolgálja.

– Eddig nem volt jogalapunk arra, hogy egy hajléktalant eltávolítsunk a közterületről, holott a fagyos téli éjszakákon ez akár életmentő is lehet – mondja. – Nem az a célunk, hogy pénzbírsággal sújtsuk a fedél nélkülieket, ennek amúgy sem lenne sok értelme, hanem az, hogy jogszerűen beterelhessük őket a hajléktalanellátó intézményeinkbe.

A tervek szerint a megnövekedett feladatok miatt a következő hónapokban új embereket vesznek fel a tatabányai közterület-felügyelethez, a munkatársakat pedig – az USZSE segítségével – megismertetik majd a szociális munka alapjaival is. Eleinte a felügyelők és a szociális munkások együtt fognak járőrözni.

– A felügyelők minden esetben el fogják mondani a hajléktalanoknak, hogy a kukázás vagy a közterületen lakás szabálysértés, és felszólítják majd őket, hogy menjenek valamelyik intézménybe – mondja Bereznai Csaba. – Ha nem tesznek eleget a felszólításnak, akkor a felügyelők rendőröket hívhatnak, akik előállíthatják a szabálysértőket. Bízom benne, hogy ilyesmire nem kerül majd sor.

Az alpolgármester reményeit erősítheti, hogy Tatabányán az idén januártól egy országosan egyedülálló intézmény is működik, az úgynevezett „zsilipszoba”. A Nyugat-Európában már jól ismert szolgáltatás lényege, hogy az éjjeli menedékhelyekkel vagy hajléktalanszállókkal szemben a zsilipszobákban (téliesített, fixen telepített konténerekben) ittasan és tüdőszűrő-igazolás nélkül is befogadják az otthontalanokat. Sőt, akár hajléktalan párok is együtt tölthetik az éjszakát az este hattól reggel nyolcig nyitva tartó konténerekben. Az egyetlen gondot a férőhelyhiány jelenti: Tatabányán egyszerre csupán 14 otthontalant tudnak elhelyezni a zsilipszobákban, holott ennél jóval többre lenne igény. Az alpolgármestertőlmegtudtuk, már benyújtottak egy pályázatot, hogy minél előbb megduplázhassák a konténerek számát.

Balatoni Ágnes szerint a kukázás megtiltása januártól szintén súlyos konfliktusokhoz vezethet.

– Felméréseink szerint a hajléktalanok egyharmada jelenleg a kukázásból él, ha megfosztják őket ettől a lehetőségtől, el fognak menni Tatabányáról egy másik városba – véli az USZSE vezetője. – És persze viszik magukkal a problémát is.

Eredeti cikk: http://nol.hu/lap/mo/20110903-bezsilipelnek_a_fedel_nelkulieket
Fotó: Hajléktalanszállónak kialakított lakókonténer Tatabányán
MTI - MANEK ATTILA

Hozzászólások  

 
+3 #1 helyreigazításUSZSE 2011-09-06 19:48
Az Utcai Szociális Segítők Egyesülete egyetlen fórumon sem nyilatkozott a következőképpen : "Eleinte a felügyelők és a szociális munkások együtt fognak járőrözni"??? Sőt! Egyértelműen abban foglaltunk állást, mely szerint a szociális munkás NEM fog együtt kimenni a közterület felügyelőkkel. A hatályos adatvédelmi törvény (1992. évi LXXX. törvény) nem teszi lehetővé az ilyen típusú adatszolgáltatá st. És adatszolgáltatá snak minősül az is, ha az utcai szociális munkások kikísérik a közterület felügyelőket az általuk ismert helyszínekre, az általuk ismert emberekhez. Ezen felül a közös látogatás a Szociális Munka Etikai Kódexébe is ütközik és az utcai szociális munkás és kliense közötti bizalomvesztésh ez vezethet. Magunkra nézve ezt kötelező érvényűnek tartjuk és ennek szellemében dolgozunk! Ezt a nyilatkozatot az esetleges támadások kivédésére tesszük az igazság jegyében.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com