Kórházba szállították a 35 éves tatabányai hajléktalant vasárnap délután szállították, de már nem tudtak rajta segíteni. A férfit egy ház kapujában találták meg életveszélyes állapotban. Az egyik lakó forró teával kínálta, de nem tudta megitatni vele a meleg italt. Mentőt hívtak, de a 31 fokosra hűlt férfi életét a gyors orvosi ellátás sem tudta megmenteni.
A hét végén számos alkalommal kértek rendőri segítséget az utcán élőkhöz. Hét embert sikerült megmenteniük a rendőröknek. A tavalyi évhez hasonlóan a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az idén is kiemelt figyelmet fordít az utcán élőkre. „Csillag-lakásukat” a tél folyamán visszatérően ellenőrzi és szükség esetén segít a bajba jutottakon. A rendőrség folyamatos kapcsolatot tart fenn a területileg illetékes krízisközpontokkal, így szükség esetén azonnal értesíteni tudja a diszpécserszolgálatot.
Amennyiben a rendőrök hajléktalannal találkoznak, kötelesek tájékoztatni őket, hol találnak melegedőt. Ha a hajléktalan betegnek vagy sérültnek tűnik, mentőt hívnak hozzá. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emellett az állampolgárok összefogását is kéri, hogy figyeljenek jobban embertársaikra. Főként az utcán élők vannak kitéve a kihűlés veszélyének, de a lakókörnyezetben előfordulhatnak olyanok is, akik nehéz anyagi körülmények között élnek és nincs pénzük tüzelőre.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…