Éjszakára megtelik a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ. Már pótszivacsokat is bevetnek, hogy aki kéri, melegben tölthesse az éjszakát. Székesfehérváron csaknem 400 hajléktalan él, 150-en az utcán, vagy a városszéli sátrakban. A szociális munkások mindenkit próbálnak rábeszélni, hogy menjen éjszakára szállóra, ott ugyanis meleg van és figyeli őket orvos.
Fával fűti a nejlonsátrat az egyik hajléktalancsalád. A kályhán rotyog az ebéd, a maradékból pedig a kutyának is jut. A baj csak az, hogy az asszony beteg.
A székesfehérvári szociális munkások becslése szerint 80-90 hajléktalan élhet ehhez hasonló sátrakban a város körül. Próbálnak mindenkit behívni a szállóra, de sokakat hiába.
„Télen az utcán élőket fokozatosan figyeljük, ők ki vannak téve a veszélynek. Itt például berendezkedtek, fűtenek, csak azok vannak veszélyben, akik egyedül vannak” – mondta Giczi Tamás szociális munkás.
Az idei télen három bála takarót osztottak szét. Az utcán az élelem és a forró tea mellett erre van a legnagyobb szükség. A Kríziskezelő Központ megtelt, ezért megnyitottak egy másik lakókonténert is.
„Az emberek a melegben azért el tudnak lenni. Zuhanyozni tudnak és gyakorlatilag az éjszakai alvásról szól, pihenésről. Hogy nem a hidegben kell kint tölteniük az éjszakát” – mondta Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője.
Lemosható és műbőr - ezzel még tovább bővíthető a férőhely. A szociális munkások szerint így mindenkinek helyet tudnak adni, igaz már csak a folyósón, viszont meleg radiátor mellett.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…