Közép-Dunántúl

150 férőhelyes átmeneti hajléktalanszállót alakított ki Székesfehérváron egy budapesti alapítvány. Minden készen áll az indulásra januártól, ám nincs meg a működési engedély, mert a város önkormányzata fellebbezett ellene. Az önkormányzati képviselők és a szálló környékén élők tiltakoznak az új létesítmény ellen. Az alapítvány az akadályoztatás miatt az ombudsmanhoz fordult. Nem egyeztetett előre az önkormányzattal az alapítvány, és a közgyűlés éppen decemberben döntött a hajléktalanellátás fejlesztéséről. Egy 60 milliós nappali melegedő és szociális konyha épül meg ebben az évben - mondta Márton Zoltán, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke. Minden hajléktalanról, aki akarja, gondoskodni tud a város. Csak máshonnan érkező hajléktalanokkal lehetne feltölteni az új szállót, ám ez csak a lakhatást oldaná meg, ezért az étkeztetés és a segélyek évi plusz 30-40 milliós kiadást jelentenének a városnak - tette hozzá.

A hétemeletes épület korábban munkásszálló, majd szociális bérház volt. Az önkormányzat azért adta el 2009 nyarán, mert a fenntartás költségeit nem tudta fizetni, ráadásul már fel is kellett volna újítani. Az épületet egy vállalkozó vette meg. Felújította, és a felső három emeletet adta tovább az alapítványnak az átmeneti szállás céljára.

A város a szálló működése ellen jogorvoslattal élt, és fellebbezett az elvi működési engedély ellen. A közgyűlés csütörtöki ülésén felmerült, hogy tiltsák meg a rendezési tervben a területen hajléktalanszálló működtetését, vagy vásárolja vissza a város az ingatlant. Ám ez utóbbira nincs a városnak pénze, és mindkét esetben kártérítés is járna a vállalkozónak.

Tóth Tibortól, az alapítvány képviselőjétől megtudtuk: az alapítvány hat éve jött létre, eddig is sokat segített a rászorulókon, adományokat gyűjtött. Hajléktalanszállást most üzemeltetne először, de úgy gondolják, nagy szükség van rá, mert emberek fagynak meg az utcán.

A szálló környékén élők attól tartanak, rossz fényt vetnének a hajléktalanok lakótelepükre, és ingatlanaik értéktelenebbé válnának. Erre Tóth Tibor megjegyezte: nagyon sok becsületes ember kerül ma utcára, és nem a saját hibájából. Az ott élők azonban hajthatatlanok abban, hogy nemcsak a város vezetőit, hanem őket is meg kellett volna kérdezni, mielőtt a beruházást megkezdik.

Az alapítvány az ombudsmanhoz fordult az akadályoztatás miatt.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com