A hajléktalanok is sokfélék lehetnek, mint az emberek általában: vannak közöttük notórius utcán élők, visszaesők, körülményeik folytán a sors üldözöttjeinek nevezhetők. S bizony vannak olyanok is, akiket egy végrehajtási eljárás kényszerít egykor volt otthonukból a szabad ég alá. A segítség egyénre szabott lehet, de egy biztos: mindenkinek járna, jól jönne.
Hol aludt/lakott tegnap éjszaka, hol aludt/lakott tavaly ilyenkor? - e két kérdéssel kezdődik az a regisztrációs ív, amellyel - egy országos akció keretében - február 3-án próbálták megkeresni a helyi hajléktalanokat a szociális munkások. A múlt héten szerdán összesen 336 fedél nélkül embert sikerült elérniük a felmérés készítőinek. A számok szinte sokkolták a helyi szakembereket: tavaly ilyenkor 139, két éve pedig 178 otthontalant regisztráltak a február eleji adatgyűjtéskor.
- A fővárosi központú Február Harmadika Munkacsoport a Menhely Alapítvánnyal karöltve 1999 óta szervezi és végzi a hajlék nélkül élők regisztrációját. Mi először - akkor még önállóan - 2004-ben készítettünk egy ilyen jellegű pillanatfelvételt, majd az utóbbi három évben már mi is csatlakoztunk a munkacsoport által szervezett országos akcióhoz. A felmérés vizsgálja, hogy minden évben, ugyanazon a napon (február 3-án) hány hajléktalant tudunk elérni, állapotukat, aktuális helyzetüket felmérjük - fogalmaz a regisztráció hátteréről Kissné Fekete Éva, az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője.
- A kollégák összesen 336 főt értek el, ebből 186-an a rendelkezésre álló négy szálláshelyen töltötték az éjszakát, 150-en pedig az utcán vészelték át a rendkívül hideg éjszakákat. A tavalyi adatokhoz képest ez körülbelül kétszáz főnyi növekedést jelent, és rendkívül sok az utcán éjszakázók száma is.
- Természetesen a számokat, az adatokat mindig megelőzi, kiváltja valami. Az igaz ugyan, hogy idén a felmérés napján nagyon kemény hideg volt, így sokan mentek be a szállókra, de pusztán az időjárással nem lehet megmagyarázni a számok által is mutatott jelenséget: egyre több a hajlék nélküli a városban. Jelzés értékű, hogy például a 180 ezres Pécsett tavaly körülbelül 350-en hajléktalant regisztráltak.
- Pontos, szakmailag is megalapozott válaszokat a kérdésre csak a kérdőívek feldolgozása után kapunk. Idén összesen 41 kérdést tettünk fel. A kérdések nagy része a munkára és a munkához való viszonyra irányult, valamint az érintettek anyagi helyzetét és eseti vagy rendszeresen érkező jövedelmét próbálta felmérni. Mindezek mellett elmondható - az utóbbi évek tapasztalatai szerint -, egyre több nő válik hajléktalanná, főként amiatt, hogy párjával, élettársával együtt kerülnek az utcára, szállóra. Jelzés értékű, hogy a fedél nélküliek közel egyötöde már tíz éve hajléktalan, és a tavalyi felmérés is bizonyítja: csökken a rendszeres jövedelemmel rendelkezők száma - tette hozzá a húsz éve a hajléktalanellátásban dolgozó szakember.
- Igen, a munkalehetőség, a munkahely a lényeg - hangsúlyozta Kissnétől függetlenül, de a megállapításokkal egyetértve Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány vezetője, kissé asszociálva a ne halat adj, halászni taníts intelemre.
A Papírgyári úton található épületnek immár kétharmadát birtokba vevő alapítványnál egy merőben szokatlan, de a kialakult helyzetre tekintettel rendkívül hasznos kezdeményezéssel álltak elő. Az elmúlt két hónap alatt magánerőből, 4 millió forintból az épület második emeletén fél szintet átépítettek.
- Tizennégy szükséglakást alakítottunk ki, közösségi szobával, közös konyhával, valamint fürdőhelyiséggel - vezet körbe minket a még festékszagú, egyelőre üres helyiségeken Pribil Sándor, valamint Sárosi Ákosné Erika.
- Dunaújvárosban ilyen lehetőség nincs. A jelenlegi társadalmi viszonyok között azonban egyre többen vannak, akik - mert például nem tudják fenntartani a lakásukat, az albérletüket - az utcára kerülnek. A szükséglakások révén viszont csökkenhetne a hajléktalanként nyilvántartottak száma. Nem feltétel a munkahely, de aki ide beköltözik, annak fizetnie kell. Persze figyelembe vesszük mindenki teherbíró képességét - éppen ezért nem fix árakat szabunk meg. Tíz-húszezer forinttal azonban mindenkinek hozzá kell járulni, ha szükséglakást szeretne az alapítványnál - részletezi Pribil Sándor.
A huszonkét négyzetméteres szobák között van üres, kettő- és négyágyas - igénytől függően. Családokat is tudnak fogadni.
- A szállón most is lakik egy család, egy szülőpár a tizenkilenc esztendős fiukkal. Tavaly szeptemberben, egy végrehajtás során elveszítették az otthonukat. Ők lehetnek az első fecskék itt - mondja Erika.
- A cél az, hogy integrálódjanak a társadalomba az önálló életvitelre képes emberek, családok - akik így kikerülhetnének a szociális ellátásból, nem is segélyeken élnének - összegez az alapítvány elnöke.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…