Közép-Dunántúl

Egy huszonkilenc éves fiatalasszony két gyermekkel, egy harminchat éves egyedülálló férfi és egy ötvenhat éves asszony. Mi a közös a bennük? Mindannyian a társadalom peremére kerültek, hajléktalanok, és kilátástalan a helyzetük. Közben a Menhely Alapítvány felmérése szerint megyénkben Esztergomban és Tatabányán drasztikusan megnőtt a hajléktalanok száma. Ágnes 56 évesen a TTKT ESZI Füzes úti átmeneti hajléktalan szállóján, az alagsorban él tavaly július óta. A nehézségek három évvel ezelőtt kezdődtek.

Harmincnyolc év munkaviszony után kilátástalan a helyzet

– Addig a párommal a Balaton partján éltünk, én szakácsként dolgoztam, nem volt gondunk. De a párom meghalt, én meg rákényszerültem, hogy visszaköltözzek Tatabányára. Albérletbe kerültem, és gyárban dolgoztam. Kettőben is, de mindkét helyről kirúgtak. A főbérlőm pedig, ahogy munkanélküli lettem, azonnal utcára tett. Szó szerint hajléktalanná váltam. Két hétig az utcán éltem, utána vettek fel ide. Holott addig folyamatosan, mindig időre kifizettem mindent. Előbb rendeztem a lakást, és ami maradt, abból éltem – mesélte az asszony.

Közben beteg is lett, most május elején fekszik be a kórházba csípőprotézis műtétre. Kilátástalannak látja a helyzetét, hiszen havi 25 650 forint segélyből kell megélnie. Ennyi pedig egyetlen albérletre sem elég, szóba sem állnak vele a főbérlők, hiszen még kenyérre is alig jut belőle.

– Itt megkapok mindent. Van fürdő, konyha, mosni tudok, és bármiben segítenek, ha kell. Most azt próbálom elintézni, hogy leszázalékoljanak, mert akkor nyugdíjhoz jutok. Talán harmincnyolc év munkaviszony után megkapom. A lakáspályázatot is beadtam. Hátha fordul a kocka – beszélt nehéz sorsáról Ágnes.

„Gyerekkel nem fogadnak be sehová”

A Füzes úti intézmény első emeletén már a családok átmeneti szállása van. A 29 éves Fülöp Enikő ötéves lányával és féléves kisfiával él az intézményben. Igaz, már csak néhány napig. Mert letelik az egy év, és menniük kell. Az albérleti hirdetések telefonszámai ott jártunkkor is ott feküdtek az asztalán. Másfél hónapja próbálkozik, de amikor meghallják, hogy két gyermeke van, nem akarják beengedni.

– Pesten éltem korábban. Aztán terhes lettem a fiammal, és nem kellettünk senkinek. Akkor jöttem ide. A gyerekek teljes ellátást kapnak, így csak zöldséget, gyümölcsöt kell vennem. Mióta megszületett a pici, azóta kicsit jobb a helyzet. Addig havi 13 000 forintot kaptam, most 55 000-et. Az elmúlt fél évben már félreraktam 70 000 forintot, hogy kifizethessem a kauciót.

Enikő azt is elmondta, várja, hogy a pici betöltse az egy évet, mert akkor bölcsődébe adhatja, ő pedig kereshet magának egy hatórás munkát vagy valamilyen képzést a munkaügyi központtól.

A fiatal férfinek már otthona a hajléktalan szálló

Ha még feljebb megyünk, a férfiak szobáihoz érünk. István az idén a 36. életévét tölti, mint mondja, ő már törzsvendég a szállón. Intézetben nőtt fel, ha nem lakhatna a Füzes úton, az utcán élne. Még két hónapig a közmunka programban dolgozik, de bizakodó, már tudja, utána hol vállal munkát.

– Albérletbe nem mehetek, onnan egyik percről a másikra kitehetnek. Meg hiába lenne olcsó, a kauciót akkor sem tudnám kifizetni. Én itt vagyok otthon.

A szakember szerint albérletből kerültek utcára az emberek

A Menhely Alapítvány friss felmérése szerint Tatabányán – az egyik legkirívóbb negatív példaként – az elmúlt évben megduplázódott a hajléktalanok száma. Az állításról megkérdeztük Szmrtyka Imrénét, a hajléktalan-ellátásért is felelős Szent Márton Központ intézményvezetőjét is, aki szerint ennél árnyaltabb a helyzet. Tudni kell ugyanis, hogy a felmérés önkéntes volt, így sem most, sem korábban nem vett részt benne minden érintett. A hajléktalanok számát amúgyis rendkívül nehéz még megsaccolni is.

– Mindamellett vannak olyan adatok, amelyek tényleg azt mutatják, megnőtt a hajléktalanok száma. Ami biztos, hogy még most is teljes kihasználtsággal működik az éjjeli menedék (23 ágy), az átmeneti szálló (48 ágy), a hajléktalanok otthona (40 ágy) és az utcai segítők zsilipszobája (14 hely) is.

Szmrtyka Imréné kiemelte, a tatabányaihoz hasonló intézmény egyedülálló az országban. Egy helyen van ugyanis a hajléktalan átmeneti szálló és otthon, a családok átmeneti otthona és a gyermekek átmeneti otthona.

– Ez hatalmas lehetőséget ad. Gondolja el, bajban egy család, de a családok átmeneti otthonában nincs hely. Akkor is lehetőség van arra, hogy a gyerek a gyerek átmeneti otthonba kerüljön, a szülők pedig mondjuk a hajléktalanokhoz. Tavaly óta pedig kétágyas szobákban párokat is elhelyezhetünk. Így a gyerekektől csak pár emelet választja el őket – magyarázta Szmrtyka Imréné.

Megtudtuk azt is, hogy elsősorban azok kerültek utcára, akik alacsony iskolázottságúak, kisvállalkozásoknál, alkalmi munkából éltek, a válságban megszűnt a munkahelyük, és nem tudták fizetni az albérletet. Az alkalmi munkavállalói könyv, kék könyv megszűnése is sokakat érintett negatívan. Tapasztalatai szerint a jelen gazdasági helyzetben a főbérlők toleranciája is csökkent, amíg 2008-ban haladékot adtak a krízisben lévőknek, most azonnal kiteszik őket, ha elmaradnak. Elmondta, a devizahitelesek még nem jelentek meg a rendszerben.

Esztergomban nem tapasztalják a növekedést

Esztergomi illetékesek szerint az országos hírekkel ellentétben nem érezhető az emelkedés. A téli melegedőt és éjszakai menhelyet fenntartó Máltai Segélyszolgálat szakemberei elmondták, körülbelül ugyanazzal a 30-40 fővel találkoztak idén, mint korábban. Tájékoztatásuk szerint elképzelhető, hogy vannak olyanok, akik nem kerültek a szolgálat látókörébe, de ez nem lehet több egy-két főnél. Úgy tapasztalták, az épphogy elmúlt keményebb tél és a párhuzamos gazdasági romlás jelei ezen a téren nem mutatkoznak.
Ugyanakkor névtelenségét kérő, gazdasági területen dolgozó informátorunk elmondta, ez esetleg annak köszönhető, hogy a nagy gyári leépítések elsősorban nem a helyieket érintették.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com