A Papírgyári úti önkormányzati szállóról a Kandó térre, egy vadonatúj, korszerű ellátást nyújtó épületbe költözhetnek ez év végén a hajléktalanok. Az építési munkákat a FEJÉRDUNA-ÉP Építőipari Kft. végzi - ők nyerték el ugyanis a munkát a másodszorra kiírt közbeszerzési eljárás során. Az átépítés határideje szeptember 30. - mondta el Kissné Fekete Éva.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője hozzátette: az építési munkák befejezése után még időt vesz igénybe az ingatlan felszerelése, bebútorozása - éppen ezért a pályázati program határideje november 30. Decemberben azonban már beköltözhetnek az épületbe a hajléktalanok.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat sikeresen pályázott a Hajléktalan Ellátó Centrumba tervezett ellátások működtetéséhez szükséges eszközökre is - tudtuk meg Kissné Fekete Évától. A Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatán ugyanis 1 millió 945 ezer forint támogatást nyert az intézmény. Ezt az összeget bútorokra, ágyakra és mosógépre költik.
A pályázaton elnyert pénzkeret szűkösnek bizonyult, éppen ezért a városnak 15,5 millió forinttal meg kellett toldania a rendelkezésre álló összeget. A közgyűlés nemrégiben döntött, biztosították az átépítéshez szükséges plusz forrást.
A Kandó téri épületben 45 férőhelyes éjjeli menedékhely, 29 fős átmeneti otthon és 30 fős nappali melegedő kap helyet. A cél az, hogy a hajléktalanok szükségleteihez és problémáihoz igazodó, korszerű és hatékony szociális szolgáltató centrum jöjjön létre - fogalmazott a szolgálat vezetője.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…