Nem csak szállást, reményt is adnak-Dunaújváros

Közép-Dunántúl

2010. augusztus 14. szombat, 08:12

Írta: http://dh-online.hu

0 Hozzászólások

A teremben szerény, mégis sokatmondó díszlet. Egy hajléktalan mden vagyona. Egy napilap - éppen a gyászhirdetéseknél kinyitva - egy üres üveg, néhány csikk, és télre szóló vastag kabátok. Kezdődik a műsor: az átmeneti szálló néhány bátor és vállalkozó kedvű lakója vereseket szaval, miközben Hobo és Deák Bill Gyula számai szólnak cédéről.

Előkerül egy piciny torta is, egy szál gyertyával a tetején, a szereplők közösen fújják el a műsor végén.

Mi pedig beszélgetni indulunk, és akaratlanul is beletolakodunk mások magánéletébe - szerencsére akadnak olyanok, akik vállalják történetüket:

- Ha munkát keresek, elég kimondani a címet - Papírgyári út -, és máris mondják: á, nagyszerű, majd később visszahívjuk és értesítjük. Ebből persze egy szó sem igaz, senki nem akar olyan melóst, aki a hajléktalanszállóról jár be nap mint nap dolgozni. A hivatalokban, vagy például az orvosnál sem nagyon vesznek emberszámba bennünket - mondja Györök János, aki egy hónapja költözött a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány átmeneti szállójára.

- Tíz évet húztam le a vasműben, de külsős cég alkalmazottjaként egyszer csak az utcán találtam magam, elfogyott a munka. Nem volt mit tennem, ide kellett jönni - hangsúlyozza a férfi.

Kirschner János 2008 decembere óta élt albérletben, a lakhatását a munkahelye támogatta.

- Amikor elvesztettem az állásomat, egyúttal elvesztettem a fedelet is a fejem fölül - mondja a kifogástalan megjelenésű férfi, aki az átmeneti szállón is mos és vasal magára, és ha nem éppen itt találkoztunk volna vele, hát meg nem mondanánk, hogy ilyen problémái vannak:

- A szabadidőmben verset írok, a szakmám szerint mezőgazdaságigép-szerelő vagyok, de az utolsó tíz évet vasbetonszereléssel töltöttem. Négy évem van a nyugdíjig, jelenleg azonban nincs munkám, az álláskeresési járadékot kapom - meséli a férfi.

- Én csak azt mondhatom, hogy nagy-nagy köszönettel tartozunk azoknak, akik létrehozták ezt a szállót, különben az utcán ténferegnénk. Én is az utcán éltem, egy utolsó moslék voltam, de segítettek rajtam - mondja Kaszás Attila, és mi kérdezzük, nem túl erős-e az előbbi fogalmazás, mire azt válaszolja: Uram, akkor maga még nem hallott engem igazán csúnyán beszélni! - mire nem forszírozzuk tovább az ügyet.

Napi hírekkel ostromoljuk a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány általános igazgatóját. Kérdezzük, mit szólnak ahhoz, hogy a koldusokat és a hajléktalanokat kipaterolnák a főváros forgalmas helyszíneiről. És Szegeden már működő gyakorlat, hogy a belvárosban nem tartózkodhatnak hajléktalanok:

- Az állampolgárok részéről teljesen jogos az az igény, hogy mindenki tartsa be az alapvető együttélési szabályokat. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartom, hogy valakit az egyik nyomorúságból egy másikba taszítsanak. Dunaújvárosban az Utcai Szociális Szolgálat folyamatosan figyeli, hogy gyermekintézmények, iskolák, óvodák mellett ne alakuljanak ki hajléktalan-tanyák. Az a baj, hogy - nem ok nélkül - ezek az emberek úgy érzik, hátat fordított nekik és kitaszította őket a társadalom. Úgy gondolják, kirekesztettként rájuk akkor nem vonatkoznak a társadalmi szabályok - hangsúlyozza Oláh János.

Kérdezzük, mekkora az alapítványi szálló kihasználtsága. Amikor ugyanis ötletként felmerült a létrehozása, többen hevesen támadták. Az ellenzők sorai közül elhangzott: az új létesítmény megnyitásával Dunaújváros a hajléktalanok centrumává válik a környékbeli települések között, s az ország különböző tájairól özönlenek majd a nincstelenek, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásokat:

- Csak dunaújvárosi és városkörnyéki lakóink vannak. Nyilvánvaló, hogy ha valaki mondjuk Nagykarácsonyban, vagy Kulcson hajléktalanná válik, nem a kistelepülésen veri majd fel a sátrát. Székesfehérvárról, vagy más távolabbi településről azonban egy beköltözésünk sem volt - szögezi le Pribill Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Oláh János azt mondja: a szálló segítségével sikerült elérniük, hogy jelenleg százhatvan hajléktalannal kevesebb él Dunaújváros utcáin:

- Mi azonban nem egyszerűen szállást, ha nem reményt is adunk. Bizakodást, hogy egy ilyen nehéz életszakaszból is van kiút, és létezik visszatérés. Jó néhányan vannak, akiknek ez már sikerült.