Közép-Dunántúl

Székesfehérvár - Rekordszámú taggal, tizenhét fővel kezdte meg munkáját az új gazdasági szakbizottság: a tagok éppenhogy elfértek a városházi nagyasztal körül.

Nehéz volt döntést hozni a Takarodó útra tervezett nappali melegedő és népkonyha kérdésében: a Sörház téren jelenleg nem lehet bővíteni az épületet, ám egy pályázat segítségével zöldmezős beruházásban lehetőség lenne a Takarodó úton kialakítani egy teljesen új épületet, melyhez ötven milliós támogatást lehetne igénybe venni. Az ülésen részt vevő Égi Tamás alpolgármester - és mások is - felvetették a kérdést, miként jut majd ki a város szélére a hajléktalan, hogy ebédet kapjon? A leendő épületben ugyanis csak napközben tartózkodhatnának, estére más megoldást kell találniuk. Ha valaki busszal tenné meg ezt a távolságot oda-vissza, az napi majd' hatszáz forintjába kerülne. Gyalog viszont valószínűleg nem mennek majd ki a Takarodó útra. Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője szerint biztos lenne emiatt valamennyi lemorzsolódás, ám tervezik egy kerékpáros program indítását, így a hajléktalanok biciklivel juthatnának el a népkonyhára és a melegedőre. A bizottság végül elhalasztotta a döntést, azt kell megvizsgálni, hogy a megnyert támogatás felhasználható-e esetleg egy más, belvároshoz közelebb eső telken történő építkezéshez, ám erre nagyon kicsi az esély.

 

Teljes cikk: http://fmh.hu/cimlapon/20101026_uj_bizottsag

Hozzászólások  

 
0 #1 VÁ: Új bizottság, új erő Buzás Endre 2010-10-26 20:05
Ez igen, van ahol fontos szempontok kerülnek előtérbe.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com