Közép-Dunántúl

Székesfehérvár - Tüdőszűrő busz érkezett csütörtökön a hajléktalanszállóhoz, ahol szociális munkásnak tanuló egyetemisták osztottak ételt a rászorulóknak.

A Máltai Szeretetszolgálat mobil tüdőszűrő állomása érkezett a fehérvári Kríziskezelő Központ Malom utcai részlegéhez, hogy az utcán élő hajléktalan emberek egészségi állapotát felmérjék. Száztizenöten vettek részt a programban, hosszú sor kígyózott már kora reggel is a busz előtt. A résztvevők egészségcsomagot kaptak, amely kekszet, konzervet és gyümölcsöket tartalmazott. Emellett a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara székesfehérvári kihelyezett tagozatának harmadéves szociális munkás hallgatói meleg ételt, teát és tejterméket osztottak.
- A tüdőszűréshez kapcsolódó munka következő szakaszában a fokozottan veszélyeztetett ellátottainkat munkatársaink rendszeresen felkeresik, segítik - mondta Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője. Itt már évek óta működik Az egészségesebb életért egészségmegőrző program, amelyet a Hajléktalanokért Közalapítvány támogatásával pályázati forrásból valósítanak meg.
- A program alapvető célja a hajléktalanságban élő emberek egészségének megőrzése, az egészségkárosodás megelőzése, csökkentése. Ennek érdekében a téli krízis időszakban rendszeresen vitaminokhoz, gyümölcsökhöz juttatjuk ellátottainkat, különösen az utcán élőket, hogy szervezetük a hidegben fellépő betegségek ellen hatékonyabban tudjon védekezni - tette hozzá Zsabka Attila.

Sokan eljöttek, hosszú sor kígyózott a mobil szűrőállomás előtt (Fotó: Koppán Viktor Dávid)

Sokan eljöttek, hosszú sor kígyózott a mobil szűrőállomás előtt (Fotó: Koppán Viktor Dávid)


A következő telefonszámot kell hívni, ha valaki jártában keltében ellátatlannak tűnő, segítségre szoruló hajléktalan embert lát az utcán Fejér megyében: Utcai szolgálat: 20-957-9410. Az értesítés alapján a szociális segítők intézkednek.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com