Belföld

Az új alkotmány koncepciójába nem került bele a lakhatáshoz való jog. Skóciában és Franciaországban például évek óta törvény garantálja azt, hogy senkinek nem kell az utcán aludnia. A jogszabályok azonban ott sem számolták fel a hajléktalanságot.

 Amennyiben a mostani alapjogokból levezethető, úgy a lakhatásoz való jogot is törvénybe kellene foglalni - mondta el a Magyar Máltai Szretetszolgálat alelnöke, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának vezetője.

Vécsei Miklós úgy véli, a lakhatáshoz való jog megjelenése az új alaptörvény koncepciójában nem old meg semmit.

A Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának vezetője azt is elmondta, örömmel fogadnák, ha az új kocepcióban érvényesülhetnének a lakhatásról és a biztonságról szóló gondolatok, s ezáltal egy olyan alkotmány születhetne, amely igaz és végrehajtható. Ha az emberi méltóságot és a szociális biztonságot komolyan veszik, abba a lakhatás is beletartozik - vélekedett.

Vécsei kiemelte azt is, a hétvégéra ígért -15 fok néhány százezer embert rettenetesen fog érinteni, s hogy ez független mindattól, hogy van-e fedél a fejük felett. Hozzátette, reméli, hogy ezen kérdéskör rendezésére is lesz kormányzati szándék.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés


Időjárás Budapest



Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com