Közép-Dunántúl

Csütörtökön délután a Vasmű út egyik parkos részén két elfekvő férfire lett figyelmes egy járókelő. A helyszínre kért segítség mindkét férfi esetében már csak a halál beálltát tudta konstatálni. Móron még időben egy padon ücsörgő férfit szállítottak melegedőbe. Télen a kellő figyelem életet menthet!

Sajnos már nem lehetett segíteni Dunaújvárosban azon a két férfin, akiket egy parkos területen talált egy arra járó gyalogos. A két férfi halálát vélhetően kihűlés okozta. Egyikőjük személyazonosságát sikerült megállapítani. Az 56 éves hajléktalan mellett feltehetően ugyancsak hajléktalan társa feküdt. Az ő személyazonossága egyelőre nem ismert.

Móron péntekre virradó hajnalban rendőr járőrök vették észre, hogy a Szent István téren az egyik padon üldögél egy férfi. A helybéli hajléktalant az életét veszélyeztető hideg ellen a hajléktalan szállóra vitték, ahol gondoskodtak róla.

Fejér megye rendőrsége a hideg időre, az éjszakai fagyokra tekintettel kiemelt figyelmet fordít a közterületeken elfekvő személyek testi épségére, a kihűléses halálesetek elkerülésére. Ennek érdekében a rendőrség a lakosság segítségét is kéri. Aki elfekvő, üldögélő személyt észlel, főként sötétedés után a települések közterületein, jelezze a rendőrség 107-es, 112-es segélyhívó számain, hogy munkatársaink intézkedni tudjanak. Kollégáink kapcsolatban vannak a megyében működő utcai segítő szolgálatokkal, hajléktalan szállókkal, melegedőkkel, így hatékonyan tudnak intézkedni a közterületen, a kihűlés veszélyének kitett embertársaink érdekében.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2126

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:295

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:272

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:64

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3331

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com