December 15-től tilos aludni 13 budapesti aluljáróban. A szépészeti beavatkozást azonban újabb lépéseknek kell követniük, különben nagy baj lehet.
Most már tisztaság van” - szólította fel távozásra a minap a Közterület Felügyelet munkatársa a Nyugati téri aluljáró egyik lakóját. Hallottuk a beszélgetés elejét, de az éppen kibontakozó vita végét nem vártuk meg. Így aztán nem tudjuk, hogy a középkorú nőnek végül el kellett-e hagynia a “megtisztított” aluljárót, ahol egyébként változatlan nyitva tartással üzemel a Nyugati tér bordélyház is, de el tudjuk képzelni, hogy igen. A Váci út felé továbbhaladva egy kilógó lábat vettünk észre, egy hajléktalan aludt egy vasajtó mögött, bepréselve magát a szűk helyre. Ő szerencsés volt, az állatvilágban jól bevált mimikri városi alkalmazásával megúszta a kitelepítést.
Hol vannak a többiek? - kérdeztük a Menhely Alapítvány munkatársától, Matlári Ferenctől. “Száztizenhat olyan embert regisztráltak a hajléktalanokat segítő szervezetek, akik az érintett aluljárókban éltek. Legtöbbjüket sikerült rávenni, hogy költözzenek be különféle szállásokra, de 30 emberről nem tudunk semmit” - mondta el Matlári Ferenc, aki szerint már elkezdődött a hajléktalanok kivándorlása azokba a kerületekbe, azokba az aluljárókba, amelyekben egyelőre nem zaklatja őket senki, de számtalan probléma adódhat még a jövő év elején. A hajléktalanokra szabott jogszabály-módosítás láncreakciót indíthat el a fővárosi kerületek között.
|
|
|
Lőjük ki őket a világűrbe? Kattintson korábbi képgalériánkhoz! Fotó: Stiller Ákos |
“Az építési törvény módosítása januártól lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy a közterületet 'nem rendeltetésszerűen használatát' szankcionálják. Ha az önkormányzatok élnek ezzel a lehetőséggel, annak komoly következményei is lehetnek” - jósolja a Menhely Alapítvány munkatársa, aki szerint, ha egy kerület elüldözi a területén élő hajléktalanokat, azok egy másik kerületbe vándorolnak majd át, ahol addig maradnak majd, amíg eltűrik őket. Ha új otthonukban is elkezdik zaklatni őket, megint kerületet válthatnak majd, egészen addig, amíg már nem lesz hová menniük.
“Ha mindenki be akarna menni a hajléktalanszállókra, nem tudnánk őket elhelyezni, 1500 embernek nem jutna hely. Ha ebben az ügyben nem történik előrelépés, akkor nem marad más hátra, minthogy ezeket az embereket kilőjük a világűrbe” - fogalmaz kissé cinikusan a szociális munkás, aki szerint a más országokban már működő megoldásokról kellene példát venni. Matlári szerint, ha a hajléktalanok ellátására fordított összegek egy részét a felzárkózásuk segítésére fordítanánk, sokan meg tudnának kapaszkodni legalább annyira, hogy ne kelljen az utcán élniük, s az eltartott helyzetből egy támogatott helyzetbe kerülhetnének.
“Persze több férőhelyre is szükség lenne, bővíteni kell a szociális lakások számát is. Ez elengedhetetlen, ha nem akarjuk az utcán látni ezeket az embereket” - hangsúlyozta a szakember, és hozzátette: bízik benne, hogy nem reked meg a program a forgalmas helyek megtisztításánál.
A Menhely Alapítvány munkatársait ősszel kísértük el szokásos éjszakai túrájukon, hogy megkérdezzük a hajléktalanokat az új tervekről. Volt, aki azt mondta, ha elküldik szokott helyéről, már nem lesz hová mennie csak a fára, azaz felköti magát. Nézze meg szeptemberben készült videónkat!
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3333
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…