Ma Magyarországon óvatos becslések szerint is legalább 30 ezer hajléktalan ember él, legalább harmaduk pedig a fővárosban és külterületein, legkevesebb kétszázan az aluljárókban - legalábbis december 15-ig, mivel "eddig volt idejük" arra, hogy a főpolgármesteri rendelet értelmében elhagyják a legfrekventáltabb föld alatti tereket. Számos alapítvány és szervezet karolja fel őket melegedőikben - amelyek azonban karácsonykor is tele vannak.
Idén eddig legkevesebb 40 ember halt meg kihűlés miatt az utcákon és fűtetlen lakásokban a hajléktalanokkal foglalkozó Menhely Alapítvány adatai szerint. A hajléktalanellátás mindent megtesz, hogy ne kelljen senkinek a hidegben aludnia, de úgy tűnik, nem elegendő a kapacitás, a következő napokban várhatóan minden menedékhely betelik - hívta fel a figyelmet Matlári Ferenc.
Az alapítvány munkatársa szerint országosan jelenleg 96 százalék azon menedékhelyek kihasználtsága, ahol "különösebb feltételek teljesítése nélkül" is befogadnak hajléktalanokat. Budapesten ugyanez az arány 95 százalék, de több vidéki városban is vannak helyek, ahol decemberben már 100 százalék felett fogadtak be embereket. Az elszállásolás azért is sürgető, mivel Tarlós István főpolgármester december 15-ig hagyott időt a fedél nélkülieknek arra, hogy a főváros legfrekventáltabb aluljáróit - ahol eddig legkevesebb 200 hajléktalan húzta meg magát - elhagyják.
Óvatos becslések szerint is 30 ezer hajléktalan él Magyarországon, legalább harmaduk pedig a fővárosban. A menhelyek melegedői a téli hónapokban megtelnek, ahogyan a Budapest legnagyobb befogadóhelyének számító Dózsa György út 152. alatti hajléktalanszálló, amelynek kapacitása erősen korlátozott. A férfiak számára fenntartott épületrész 50 főt, míg a nőké 70 főt tud fogadni, este 6 órától reggel 8 óráig. Azonban - fürdési, mosási lehetőség mellett - napi három étkezés is biztosított, és orvosi rendelő és kórház is működik az épületben.
Viszonylag nagy befogadóképességű a Baptista Szeretetszolgálat Bánya utcai melegedője, ahol 100 embert tudnak fogadni, és éjjeli menedék is van. Emellett napközben - a Máltai Szeretetszolgálattal közös - krízisautójuk is rója a várost, forró teát és takarókat is osztanak munkatársaik.
- Sajnos rengetegen életvitelszerűen élnek a szabadban, és nem akarnak betérni éjszakára, de a túlélésüket azért segítenünk kell - mondta lapunknak a szolgálat vezetője. Szenczi Sándor örömét fejezte ki, hogy nemrég a vámnál lefoglalt kabátokat és takarókat kaptak, amelyeket kioszthatnak. Szeretnénk azonban az ellátásban is méltóságot adni ezeknek az embereknek, például egy terített asztallal, amelyet a hajléktalanok nagy örömmel fogadnak - fejtette ki. Szenczi egyébként családjával együtt maga is a kőbányai melegedőben tölti általában a karácsonyt, és a hajléktalanokkal közösen halászlét főznek.
A Szalmaszál a hajléktalanokért alapítvány pedig külön albérleti programmal segíti a rászorulókat: kifizetik ugyanis az első havi díjat vagy kauciót helyettük. Többnyire ugyanis van valamennyi saját pénzük, de nem tudnák finanszírozni az albérletet - mondta lapunknak Totka Erzsébet, a szervezet titkára. Emellett több fővárosi kórházban tisztasági csomagokat is osztanak. Mert mint mondta, "nincs annál szomorúbb, ha egy hajléktalan bekerül az utcáról, és nincs egy papucsa vagy egy törölközője, és mezítláb csoszog a kórházi kövön".
A németek megoldották
Jelenleg is mintegy 3000 hajléktalan él - országos létszámuk a húszezret is elérheti - Berlinben, ahol éjszakánként ilyenkor mínusz 15 fok is lehet, ám ennek ellenére évek óta nem volt példa arra, hogy valaki megfagyott volna az utcán. Ez a hajléktalanszállók magas számának is köszönhető. Ugyanakkor az ottani krízisjáratnak is, amely rendszeresen járőröz az utcákon, és aki magától nem keresné fel a főpályaudvar közeli 60 férőhelyes szállót, azokat megpróbálják rávenni, menjenek el a busszal a legközelebbi menhelyig.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3333
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…