Közép-Magyarország

Az ORFK adatai szerint, eddig az idei télen október elsejétől december 30-ig közterületen 42, magánháznál pedig 57 ember fagyott meg

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint eddig ezen a télen, október elsejétől december 30-ig közterületen 42, magánháznál pedig 57 ember fagyott meg - közölték az ORFK sajtóosztályán pénteken.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint viszont ennél jóval több áldozata volt már a kemény hidegnek. Elmondta, az elmúlt húsz évben összesen csaknem nyolcezren, éves szinten pedig legalább 260-an haltak meg a hideg következtében. A rendőrség által most közölt, száz körüli számot azzal magyarázta, hogy ebben vélhetően nincsenek benne azok, akik kórházban haltak meg a kihűlés következményei miatt.

Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke közölte, hogy - mint azt a híradásokból is hallani lehet - elsősorban nem hajléktalanok fagynak meg, hanem idős, magányos emberek. A hajléktalanok egyrészt fel vannak készülve a hidegre, másrészt az országban sok helyen dolgoznak utcai szociális munkások, akik igyekeznek naponta látogatni az utcán élőket.

Hozzátette: több nagyvárosban működik úgynevezett teajárat, amely szintén egy ilyen napi szintű találkozási pont, egy forró tea mellett minden nap el tudnak beszélgetni a fedél nélküliekkel. Ha pedig úgy látják, hogy valaki esetében elindultak a kihűlési fázisok, akkor akár óránként "ránéznek", a szakmában "szociális zaklatásnak" nevezett eszköz révén megpróbálják meggyőzni arról, hogy ott nem maradhat.

Tarlós István főpolgármestertől a szociális szakma december közepéig kapott haladékot arra, hogy eszközeikkel megpróbálják rávenni a hajléktalanokat: hagyják el az aluljárókat vagy legalább ne életvitelszerűen tartózkodjanak ott. Lőrincz Norbert elmondása szerint az elmúlt két hétben az érintettek nagyjából kétharmadát sikerült meggyőzni.

Mostanra a fővárosban a hajléktalanellátó intézmények szinte mindegyike megtelt, sok 120-130 százalékos kihasználtsággal üzemel. A Déli pályaudvarnál és a Nyugati téri alujáróban üzemelnek az úgynevezett túlélési pontok, ahol azok húzhatják meg magukat éjszakára, akik nem akarnak bemenni az ellátóhelyekre.

A Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette: vannak, akik 15-20 éve hajléktalanok, ők már a kinti életre vannak szocializálódva. Ha alkohol- vagy pszichiátriai probléma társul ehhez, akkor őket nagyon nehéz rávenni, hogy menjenek be az ellátóhelyekre, mivel azt mondják, nincs szükségük segítségre, nekik ez az életvitelük.

Lőrincz Norbert elmondta, vidéken is minden szálló telt házzal üzemel. Hozzátette, a mostani hideg időjárás miatt például Veszprém megyében az intézményi ellátásban részesülőkön kívül napi szinten 16-20 ember érkezik be az utcáról, így őket a nappali melegedőkben szállásolják el.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3333

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com