Közép-Magyarország

Nem támogatta a civil hajléktalanellátó szervezetekkel kötött szerződések felmondását a főváros egészségpolitikai és szociális bizottsága csütörtöki ülésén.

A javaslat - amelyre két Fidesz-KDNP-s igen, két MSZP-s nem és egy jobbikos tartózkodás érkezett - azért nem kapott többséget, mert két Fidesz-KDNP-s képviselő nem szavazott. Egyikük távol maradt az ülésről, másikuk pedig, Szentes Tamás jelen volt ugyan, ám nem szavazhatott, mert az előző közgyűlésen főpolgármester-helyettessé választották, és az ő helyét még nem töltötték be sem a bizottságban, sem a közgyűlésben. Szentes Tamás korábban a bizottság elnöke volt, szerepét az ülésen ideiglenesen Havas Szófia (MSZP) alelnök látta el.

Havas Szófia kérdésére Skultéti József ügyosztályvezető azt közölte, a szerződések felmondása 384 millió forintot jelent a fővárosnak. Szavai szerint a hajléktalanokat ellátó szervezetek működését nem lehetetleníti el a szerződések felmondása, mert az eddig önként vállalt fővárosi kiegészítő támogatás mellett állami támogatást is kapnak.



Az ügyosztályvezető a javaslat indoklásaként jelezte azt is, hogy a szerződéseket a már elfogadott költségvetési koncepció alapján kell "átgondolni". Mint fogalmazott, "kényszerpálya van", a javaslat pedig tisztességes és szakmailag vállalható. Az érintett szervezetek - a szerződéseknek megfelelően - még nyolc hónapig megkapják a forrásokat.

A végső szót a szerződések ügyében a Fidesz-KDNP többségű Fővárosi Közgyűlés mondja majd ki. A döntés 14, a fővárosi hajléktalanokat segítő civil szervezetet érint.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com