Közép-Magyarország

Letette az esküt az új képviselő, Velkey György. Egyhangúlag elfogadták a BKIK-val kötött együttműködési megállapodást és az idei forrásmegosztást. Ezentúl június 19-én fogják átadni a díszpolgári címeket.

Pesti Imre volt főpolgármester-helyettes és fővárosi képviselő helyére (aki január 1-től a fővárosi kormányhivatal vezetője lett) a Fővárosi Választási Bizottság Velkey Györgynek rendelte kiadni a fővárosi mandátumot. Az új képviselő a Fővárosi Közgyűlés ülése kezdetén letette az esküt.

Szentes Tamás főpolgármester-helyettes az ülés elején bejelentette: visszavonja a civil szervezetekkel kötött közszolgáltatási szerződések felbontásáról, a fővárosi egészségügyi és szociális intézmények szerkezetátalakítási koncepciójáról szóló előterjesztését. Ugyancsak nem lesz napirenden a 2011-es útfelújításokra vonatkozó közbeszerzési eljárások megindítása, valamint az Újköztemető főbejáratához tervezett körforgalom megépítésére vonatkozó tender megindítása.



Együttműködési megállapodás a BKIK-val


Egyhangúlag jóváhagyta a közgyűlés a főváros és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttműködési megállapodást. A dokumentum szerint a gazdasági helyi jogalkotás, a gazdaság általános érdekeinek érvényesítését szolgáló köztestületi feladatok gyakorlása terén, a főváros gazdasági fejlődése erősítésében, ipari, kereskedelmi, fejlesztési, turisztikai, közlekedésfejlesztési politikájának kialakításában működnek együtt a felek. Rögzítették azt is, hogy együttműködnek a közép-magyarországi régió fejlesztésében, támogatják a fővárosban a vállalkozások működési feltételeinek javítását, fellépnek a feketegazdaság, különösen az illegális kereskedelmi és ipari tevékenység ellen.
Egyhangúlag elfogadták a forrásmegosztást

Tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a közgyűlés az idei forrásmegosztási rendeletet (ez az 213 milliárd forint állami forrás főváros és kerületek közötti elosztását jelenti, előbbi 47,2 %-ban, utóbbiak 52,7%-ban részesülnek). A vitában Tüttő Kata (MSZP) nehezményezte, hogy fideszes törvénymódosítás révén a fővárostól az idegenforgalmi adóbevételeket a kerületekhez csoportosították át. Rogán Antal (Fidesz) azt emelte ki, hogy a forrásmegosztási jogszabály az MSZP-SZDSZ koalíció ideje alatt a főváros hátrányára változott, az idén először változott, némileg a főváros javára módosult, 4 milliárd forinttal megnövelve a városnak jutó szja-bevételeket.

Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: Tüttő Kata és Rogán Antal más-más nézőpontból világította meg a problémát, „de egyiküket sem tudom cáfolni”. A főpolgármester közölte, a miniszterelnökkel és két minisztériummal is állandó konzultációt folytatnak arról, hogy a főváros siralmas pénzügyi helyzetén hogyan tudnának segíteni. Erről február végére biztosan lesz döntés – tette hozzá.

Június 19-én fogják átadni a díszpolgári címeket

Egyhangúlag módosította a közgyűlés a díszpolgári címekről szóló fővárosi rendeletet. Ezentúl nem a főváros egyesítésének napján, november 17-én, hanem június 19-én fogják átadni az elismerő címeket. E napon vonultak ki 1992-ben Magyarországról az utolsó szovjet csapatok. Változást jelent, hogy a fővárosi emlékérem ezentúl nem Budapest színeiből (piros, sárga, kék) álló, hanem nemzeti színű szalagon függjön.

Vállalatbiztonsági politika a főváros cégeinél

Új vállalatbiztonsági politikát és stratégiát vezet be a főváros a kizárólagos tulajdonában lévő cégeknél - ezt 28 igen szavazattal, a Jobbik-frakció tartózkodása mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Az elmúlt időszak vagyonkezelési anomáliái, a visszaélések és büntetőeljárások miatt halaszthatatlanul szükséges, hogy a főváros mint tulajdonos intézményi és vállalati biztonságpolitikát és –stratégiát határozzon meg - derül ki György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztéséből. A javaslat rendet teremt, átláthatóságot, korrekt szabályozó rendszereket és pontos kontrolleljárásokat intézményesít.

A biztonságpolitikának elsősorban az üzletpolitika megvalósulásához kell hozzájárulnia, hatással kell lennie a vállalat esetleges pénzügyi veszteségeinek folyamatos csökkentésére és piaci helyzetének erősödésére. A vállalat biztonsági szervezete a biztonságvédelmi feladatok ellátásába – alapos mérlegelés után, költséghatékonysági szempontok figyelembe vételével, a vállalati felelősség maradéktalan érvényesítése mellett – külső szolgáltatókat is bevonhat. (Ezt a vitában a Jobbik kifogásolta.) A vállalatvezető közvetlen alárendeltségébe tartozó biztonságvédelmi szervezeti egységet működtet.
Parkolási díjak behajtásával fog foglalkozni a BÖP Kft.

Döntött a közgyűlés a BÖP Kft. társasági szerződésének módosításához szükséges előterjesztésről. Erre azért volt szükség, mert a IX., XIII. kerületben, az Andrássy úton és a Nagykörúton január óta nem ez a cég, hanem a Parking vette át a fizetőparkolás üzemeltetését. György István főpolgármester-helyettes jelezte, a kft. a jövőben a parkolási kintlévőségek behajtásával fog foglalkozni. Az előterjesztés szerint az elmúlt 5 év jogi kezelés alatt álló parkolási eseményei: jogerősen megnyert ügyek értéke 886 millió Ft (28 ezer ügy), fizetési meghagyáson lévő ügyek száma csaknem 80 ezer (értékük 1,2 milliárd Ft), valamint mintegy 25 ezer peres ügy van folyamatban (652 millió Ft) értékben. A BÖP 2,6 ezer parkolási ügyben vesztett, ezek értéke csaknem 55 millió Ft.

Megszűnik a Budapesti Közlekedés-Szervező Nonprofit Kft.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2010 végén jelezte, hogy a cég működési szerződését nem akarja meghosszabbítani, nem vesz részt annak finanszírozásában. Megszűnt a kft. Budapest-bérlettel kapcsolatos tevékenysége is, mert a helyközi szolgáltatóknál a bérlet miatt jelentkező ún. áttarifálási veszteséget az NFM nem e cégen keresztül, hanem önállóan finanszírozza. Ezért a BKSZ-t jogutód nélkül megszüntetik (a végelszámolás márciusban indul és augusztus végére fejeződhet be), feladatait a Budapesti Közlekedési Központ veszi át. Erről 20 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Közlekedési projekteket vesz át a BKK

A BKK-hoz kerülnek a Fővárosi Önkormányzatnál folyamatban lévő EU-s támogatású közlekedési projektek, mint a Budapest Szíve projekt egyes elemei, a rákoskeresztúri buszkorridor, a csepeli gerincút, a Margit híd felújítása, több buszsáv-kiépítési projekt (Mészáros u.-Győző u., Budaörsi út, Szentmihályi út) és a kerékpárutak fejlesztése (Csepelen az Ady E. úton és a Szabadkikötő úton, a XVII. kerületi Pesti úton, a Bogdánfy utcában, a III. kerületben a Bécsi út-Nagyszombat utcában, valamint a Fehér út-Albertirsai úton). Ugyancsak a BKK-hoz kerülnek a még támogatási szerződéssel nem rendelkező, de megkezdett, a BKV által irányított közlekedésfejlesztési nagyprojektek (1-3-as villamosvonalak fejlesztése, a járműállomány fejlesztése). Erről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Bár e napirenden nem szerepelt, Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető szóba hozta a budai fonódó villamosporojektet, azt javasolva, ha azt nem sikerül megvalósítani a II. kerület ellenkezése miatt, akkor a projektre tervezett 5 milliárd forint uniós támogatást inkább a Moszkva tér felújítására költsék. Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a budai fonódó egy olyan közhasznú beruházás, amely még e cikusban befejezhető, azt a II. kerületen kívül a főváros, a szakma, a civilek és a többi budai kerület is támogatja. Hozzátette: tárt karokkal várják a II. kerületet a további egyeztetésekre. A szocialisták javaslatát némileg megváltoztatva a közgyűlés elfogadta, hogy ha március végéig nem sikerült dűlőre jutni a budai fonódó ügyében a kerülettel, akkor május végéig tárgyalja a főváros a Moszkva tér felújításának előterjesztését.



Budapest Szíve: változások a II. ütem terveiben

A beruházás II. ütemet a főváros 2010 elején fogadta el, a kormány pedig 2010 márciusában 3,4 milliárdos támogatási összeggel hagyta jóvá. A projektet az elmúlt hetekben vizsgálták felül. Az új elgondolások alapján a jelenlegi projektet visszavonják és új projektötletet nyújtanak be - erről egyhangúlag határozott a Fővárosi Közgyűlés.

A módosított projektöltet fő elemei: a Roosevelt téren reprezentatív városi tér jön létre az MTA épülete előtt, a pesti korzó északi meghosszabbításaként. Ehhez a Roosevelt tér forgalmi rendjét át kell alakítani, a József Attila utca forgalomcsillapításával és átépítésével összhangban (utóbbi az Andrássy úti fasor tulajdonképpeni továbbvezetését jelenti: kiszélesítik a járdákat, újjáélesztik az utca üzletutca jellegét, mindkét irányban buszsávot alakítanak ki, az összes lámpás csomópont átépítésével. Az Apáczai Csere János utcában kerékpárút épül.

Egy évet késik a keresztúri buszkorridor

Előre nem látható műszaki problémák és a vélhető súlyos tervezési hibák miatt egy évvel eltolják a rákospalotai buszfolyosó kialakításának végső határidejét; a projekt így 2012. áprilisra fejeződne be - döntött egyhangúlag a közgyűlés.

Megújulhat a Budapest Portál

Előzetes kötelezettséget vállalt a közgyűlés, hogy a 2011-es költségvetésben 30 millió Ft-os keretösszeget különítsen el a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a Budapest Portál megújítására. A főváros közbeszerzési eljárás keretében újítja meg belső informatikai rendszerét és honlapját, az új portál indulása 2011 második felében várható.




Fotók: Majtényi Mihály
Szöveg: Schmidt Gábor

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com