Közép-Magyarország

Hajléktalanokat segítő alapítványok szűnhetnek meg támogatás híján a fővárosban. A hajléktalan emberekből és szövetségeseikből álló A Város Mindenkié csoport szerint Tarlós István főpolgármester az elmúlt hónapokban többször is hangoztatta, hogy többet tesz a mostani vezetés a hajléktalanokért, mint amennyit az elmúlt 20 évben tettek értük.

A főváros költségvetéséről csütörtökön dönt a közgyűlés, a tervezet azonban a hajléktalanokat képviselő civilek szerint köszönőviszonyban sincs a főpolgármester szavaival, sem a programjával. A civilek szerint a városvezetésnek továbbra sincs lakáspolitikája. A Város Mindenkié csoport szerint nem a tömegszállások mennyiségén és minőségén múlik, hanem a kiterjedt és működőképes lakáspolitika meglétén, vagy hiányán. Az elmúlt 20 évben nem volt megfelelő lakáspolitika Budapesten és a civilek szerint most sincs, mert az elérhető támogatások is bizonytalanná váltak.

A 2011-es költségvetés például megvonja a Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és
Díjhátralékosokért Alapítvány teljes támogatását. Ez 150 millió forintos elvonást jelent attól a szervezettől, mely a fővárosi lakástámogatási program részeként 40 ezer család 2012 utáni jövőjét támogatta. Megszűnik a hajléktalan embereknek szóló lakástámogatásokat koordináló Összefogás Közalapítvány is.

A civilek szerint a főpolgármester az ellátórendszer radikális fejlesztését ígérte, azonban költségvetési javaslata radikális forráselvonást tartalmaz. Tarlós István tavaly egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a főváros "biztosítani fogja, hogy legyen elegendő férőhely" a hajléktalan-ellátásban. Azt is bejelentette, hogy a főváros új programját, melynek célja a közterületi hajléktalanság visszaszorítása, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma 80 millió forinttal támogatja, és ezt a főváros annyi pénzzel egészíti ki, amennyire szükség van. Választási programjában pedig a közjót szolgáló gyakorlatok közé sorolta a hajléktalan-ellátásban kialakult szerződéses támogatásokat.

A Város mindenkié csoport szerint a városvezetés most ezeknek ellentmondóan cselekszik. A főpolgármester két szervezet kivételével fel kívánja mondani az ellátási szerződést, és radikálisan csökkentené a hajléktalan-ellátásra jutó forrásokat is, ami 100 milliós elvonást jelent. Ez becslések szerint 800 férőhely megszűnését eredményezheti.

A civilek felszólítják Tarlós Istvánt, hogy ne lehetetlenítse el a hajléktalan-ellátást, a büntetőpolitika helyett emberhez méltó szociális ellátások kialakítására helyezze a hangsúlyt és kezdje el egy átfogó lakáspolitika kialakítását.

Független Hírügynökség

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com