Közép-Magyarország

Egyhangúlag támogatta a fővárosi egészségügyi bizottság szerdai ülésén Tarlós István főpolgármester előterjesztését, hogy a IV. kerületi Baross utcában hajléktalanszállót hozzanak létre a volt szakiskola helyén.

Skultéti József szociálpolitikai osztályvezető a bizottság ülésén azt mondta, az épületet 160–250 millió forintért lehetne átalakítani. Egy ingatlan biztosítására mindenképpen szükség van, és a volt szakiskola épületét lehet a leggyorsabban átalakítani. Az üzemeltetésről jelenleg tárgyalnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, illetve a Belügyminisztériummal. Ha az előterjesztést elfogadják, augusztus végén át tudnák adni az épületet.

Tarlós István előterjesztése szerint a Baross utca 39. alatti, egykori bőrfeldolgozó-ipari szakközépiskola háromszintes épületének hasznos területe 1900 négyzetméter, átalakítása után alkalmas lehet hajléktalanok befogadására.


Tavaly év végén kezdődött el a Társadalmi megbékélés program, ennek révén a főváros az aluljárókból hajléktalanszállókba irányítja a fedél nélkülieket. A korábban aluljárókban lakó 120 ember nyolcvan százalékát sikerült elhelyezni, de a közterületen élők elhelyezéséhez bővíteni kell a meglévő intézményhálózatot. A főváros ígéretet kapott, hogy ebben támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

(MTI)

Hozzászólások  

 
0 #1 VÁ: Nyár végére elkészülhet a hajléktalanszál Buzás Endre 2011-02-24 14:59
A főpolgármester egy másik előterjesztését azonban visszavonta. Ez arról szólt, hogy a főváros egy csaknem 2000 négyzetméteres épületet nyitna meg a hajléktalanokna k a Magyar Máltai Szeretetszolgál at, a Belügyminisztér ium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közreműködéséve l. Erről tehát nem most, hanem következő ülésén tárgyal a testület, mégpedig azért, mert az újpesti önkormányzat egyeztetni szeretne a legalább 160 millió forintért felújítandó ingatlan átadásáról.



A közgyűlésen a Tízek Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Tanácsa kiosztott egy nyílt levelet. A civil szervezet azt kérte Tarlós Istvántól, hogy a főváros ne csökkentse a hajléktalanok ellátására fordított keretösszeget. A főpolgármester méltánytalannak tartja a téma egysíkú kezelését. Hangsúlyozta, hogy Budapest egyedül nem képes kezelni a hajléktalanok által jelentett országos problémát. Tarlós István szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy ki honnan érkezett Budapestre, miért lett hajléktalan, és ha munkaképes, akkor miért nem dolgozik.



http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-415535
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com