Előállította a rendőrség azt a férfit, aki utcai kukázásra szólított fel több embert csütörtökön a fővárosi VIII. kerületben. A demonstrációval az önkormányzat kukázást tiltó rendelete ellen tiltakoztak.
Utcai kukázás, illetve arra való felszólítás miatt csütörtök este a rendőrség előállította azt a férfit, aki így próbált meg tiltakozni a VIII. kerületi önkormányzat kukázást tiltó rendelete ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapja szerint a férfi a demonstráció során több embert jogszabálysértő magatartásra szólított fel, miközben maga is szabálysértést követett el azzal, hogy a kerület nemrég hatályba lépett rendeletét megszegve egy hulladéktárolóból szemetet vett ki.
A férfit a BRFK nyomozói még az este folyamán gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. Az önkormányzat rendelete ellen a Város Mindenkié csoport szervezett tiltakozást a józsefvárosi Baross utca és a József körút sarkára - írta a origo.hu.

Fotó: Györe Gabriella
A szociális szakemberek és szimpatizánsok a józsefvárosi kukázókat büntető rendelet ellen tartottak pártfüggetlen demonstrációt. A közel száz fős tömegnek a Baross utca és a József körút sarkán Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány hajléktalan jogvédő irodájának szociális munkása mondta el beszédét. A figyelemfelkeltő akció utolsó lépéseként a résztvevők közül többen látványosan guberálni kezdtek. A kukázókat a rendőrség és a közterület-felügyelet együttes erővel állította elő.
"Mi, szociális munkások felháborítónak tartjuk, hogy az önkormányzatok olyan rendeleteket alkotnak, amelyek szőnyeg alá söprik a problémákat. A rendelet látszólag a köztisztaság védelmében született, valójában rendészeti eszközökkel kezelné a mélyszegénységet" - nyilatkozta Tóth Csaba, az Új Szemlélet Csoport egyik aktivistája. Kiemelte: "rendkívül fontos, hogy a szociális szakma nyíltan és határozottan kiálljon a szegényeket büntető rendelkezések ellen és az emberi jogok érvényesüléséért."
A csoport egyik tagja ellen bűncselekmény vádjával, a többiekkel szemben guberálás miatt indult szabálysértési eljárás.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…