A jövőben csupán két ernyőszervezetre kíván támaszkodni Budapest vezetése a hajléktalan-ellátás terén. A korábbi támogatási összeg megmaradna, ám ésszerűsítenék az eddigi ellátórendszert - értesült a HavariaPress.
Hétfői ülésén nem hozott döntést - mivel a 3 ellenzéki tag a 3 fideszes ellenében szavazott - a Budapest Főváros Közgyűlésének Egészségpolitikai és Szociális Bizottsága a hajléktalan-ellátást eddig folytató civil szerveztekkel kötött közszolgáltatási szerződések felmondásáról, de az előterjesztés így is a Fővárosi Közgyűlés elé kerül.
Az előterjesztés szerint, 8 hónapos felmondási idővel, valamennyi jelenleg érvényben lévő közszolgáltatási szerződést felmondaná a főváros, hogy majd a jövőben két ernyőszervezettel, a Menhely Alapítvánnyal, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kössenek szerződést. Az előterjesztők hangsúlyozták a bizottság ülésén, hogy a korábbi támogatási összeg megmaradna, csupán ésszerűsítenék az eddigi ellátórendszert.
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, Velkey György fideszes bizottsági elnök és Havas Szófia között több alkalommal is vita bontakozott ki a bizottság ülésén.

Egy esetben az eddigi prevenciós szűrőprogramok kapcsán parázslott fel a vita köztük, mert míg Szentes szerint nem voltak kellően hatékonyak az eddigi programok, mert nem megfelelő koncepció szerint folytatták azokat, addig Havas szerint a leggyakoribb betegségtípusokra indítottak szűrőprogramokat.
Más alkalommal az egészségügyi intézmények szerekezetátalakítási koncepciója miatt fejezte ki aggodalmát Havas - és a bizottság ülésén meghívottként részt vevő - Kökény Mihály az esetleges államosítás miatt. Velkey György kifejtette, hogy az elmúlt években számtalan mód és lehetőség lett volna működőképes koncepció megalkotására, de ez elmaradt.
A bizottság egyhangúan támogatta jobbikos alelnökének, Czeglédi Jánosnak az előterjesztését, aki a fővárosi kórházak teljesítményvolumen korlátozásának felülvizsgálatát kezdeményezte.
A bizottság elnöke Velkey György azért is támogatta a javaslatot, mert állítása szerint amennyiben az egészségügyi költségvetés kormány által zárolt 15 milliárd forintja felszabadul, akkor abból azok kaphatnak többlettámogatást, akik korábban kértek.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…