A Kiút Szociális és Mentálhigiénés egyesület és a Nonprofit Alapítvány 2010. nyarán arra vállalkozott, hogy megkezdi az „Útravaló az újrakezdéshez” elnevezésű programjának megvalósítását. A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív program Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok támogatása című kiírása nyomán arra ad lehetőséget, hogy húsz hónap alatt a két civil szervezet szakembereinek segítségével harminc hajlék nélküli honfitársunk életkörülményeiben, szaktudásában, elhelyezkedési esélyeiben jelentős pozitív változást következzen be. Az alábbiakban rövid számvetést adunk arról, hogy a pályázati programban rögzített elvárások – eddig – miként teljesültek.
A pályázat szerint a harminc munkanélküli hajléktalant egyéni és csoportosan foglalkozásokkal, tanácsadásokkal segítik, részükre lakhatási támogatást, és a szakmai- és munkaerő-piaci oktatás idejére képzési támogatást nyújtanak. A csoportos foglalkozások hatékonyságának növelése érdekében a harminc fő nem egyszerre, hanem időben elcsúsztatva két csoportban került a programba. A megadott ütemtervnek megfelelően 2010. augusztus elsejére a két szervezet munkatársaiból álló szakmai csoport - mintegy ötven jelentkező - kiválasztotta azt a tizenöt főt, akikkel, mint 1-es számú csoporttal megkezdődött a fejlesztő munka. A csoport három nő, és tizenkét férfi résztvevője valamennyien hajléktalanok, a legfiatalabb 20, a legidősebb 55 éves. Akad köztük volt állami gondozott, gyógyult szenvedélybeteg, börtönből szabadult, közös céljuk, hogy pozitív irányban szeretnének változtatni életükön.
A csoportfoglalkozásokon a résztvevők megismerhették egymást és mentoraikat, a feladatok során fejlődött önismeretük, kommunikációs- és együttműködési készségük. Javult konfliktuskezelő-, és problémamegoldó képességük. Ismereteket szereztek a mai magyar munkaerő-piacról, megtanultak önéletrajzot írni, a számítástechnika iránt érdeklődők az informatika alapjaival is megismerkedhettek.
Az azóta eltelt időben nyolcan befejeztek egy szakmát adó OKJ-s tanfolyamot, hárman targoncavezető, ketten bolti hentes, ketten dajka, egy személy pedig vendéglátó-eladó vizsgát tettek sikeresen. Ők most értek abba a szakaszba, amikor a bizonyítvány birtokában intenzív álláskeresésébe kezdhetnek. Talán mondani sem kell, hogy az előttük álló időszak cseppet sem ígérkezik könnyebbnek, mint a tanulással töltött hónapok.
A csoport másik fele rendelkezett már valamilyen eladható szaktudással, ezért számukra a munkakeresés támogatása, a megfelelő munkahely megtalálása, az állás elnyerése és megtartása volt a cél. Jelen pillanatban hárman vannak közülük, akik már legalább két hónapja folyamatosan dolgoznak, bár sajnos akad olyan is, aki minden erőfeszítése dacára sem talált még magának munkát.
Valamennyi résztvevő vállalta, hogy rendszeres előtakarékosságot folytat, hogy a program végére rendelkezzen annyi megtakarítással, amennyiből egy albérlet kauciója, vagy az elhelyezkedés után az első fizetésig eltelő hónap megélhetési költségei fedezhetőek.
A második tizenöt fős csoport – akiket szintén mintegy ötven jelentkező közül választottak ki - 2010. decemberében kezdte meg a hét hónapos intenzív közös munkát a két civil szervezet munkatársaival, melynek eredményeként a remények szerint javulnak életkörülményeik és dolgozó, hasznos tagjai lesznek a társadalomnak.
Ez nem az én hozzászólásom, de eltűnt az eredeti így most a mentésből (mailben elküldi az adminnak a rendszer) visszateszem. Mivel nem valós e-mail címet adott meg a kommentező nem tudom megkérdezni ő törölte e vagy valami más technikai probléma miatt tűnt el.
Buzás Endre
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…