2011. március 24-én találkoztunk Tarlós István főpolgármesterrel, Pető Györggyel (a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója) és Pelle Józseffel (a BMSZKI igazgatója). A Város Mindenkié részéről Bene Géza, Vojtonovszki Bálint és Dósa Mariann vettek részt a beszélgetésen.
A találkozóra hárman érkeztünk, Géza, Bálint és Mariann. Amíg várakoztunk, Gézát behívták a titkárságra, és közölték vele, hogy csak ő és Mariann mehetnek be, arra hivatkozva, hogy csak az előre egyeztetett személyeket tudják fogadni – noha a telefonos egyeztetéskor előre jeleztük, hogy még nem tudjuk pontosan, ki lesz Géza mellett a másik tárgyaló fél. Ennek ellenére Bálint is bejött a főpolgármester irodájába, de azonnal – és meglehetősen indulatosan – kiküldték onnan.
A beszélgetés elején átadtuk a napirendet, és megkérdeztük, mennyi időnk van, amire a főpolgármester azt mondta, kb. 20 percünk. Ezen mi méltatlankodtunk, amire azt felelte a főpolgármester, hogy hamarosan visszajöhetünk még egy beszélgetésre.
Ezek után Mariann röviden bemutatta az AVM-et. Beszélt a munkacsoportokról, a demonstrációinkról, az egyeztetésekről a Tizekkel és a Közterület-felügyelettel, a készülő köztér kiadványunkról és arról, hogyan képezzük magunkat szakemberek segítségével. Tisztáztuk azt is, hogy nem vagyunk bejegyzett szervezet. Erre a főpolgármester kifejtette, hogy nagyon sok civil szervezet jön hozzá, mert ő kezeli a város pénzét, és nagyon nehéz kiválasztania, hogy kivel tárgyal, nem tud és nem is akar mindenkivel foglalkozni, nem tud mindenkinek pénzt adni. Erre Mariann elmondta, hogy mi nem pénzért jöttünk, és megkérte a főpolgármestert, hogy hallgassa végig, amit szeretnénk elmondani.
Mariann befejezte a csoport bemutatását, és átadta Gézának a szót, aki először kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy az AVM-ben hajléktalan emberek dolgoznak és hogy ez mennyire egyedülálló az országban. Mivel sok más országban sincs ilyen szervezet, ezért előfordult már, hogy mi is képeztünk másokat ebben a témában. Géza mesélt az osztályfőnöki órákról is, majd a 24 órás élményalapú programunkról beszélt. Elmondta, hogy megértjük, ha a főpolgármesternek nincs ideje részt venni egy egész napos programon, ezért mi annak is nagyon örülnénk, ha a hivatal dolgozóinak megtartandó érzékenyítő tréningünkön részt venne. Úgy gondoljuk, kívülről egyszerűen nem lehet pontosan átlátni, milyen problémákkal küzdenek a hajléktalan emberek a mindennapokban, amit az AVM középosztálybeli tagjai is tanúsítanak.
Ezek után a főpolgármester hosszú beszéde következett, amelyben elmondta, hogy Budapesten az első hajléktalanszálló létrehozóit Vecsei Miklósnak és Tarlós Istvánnak hívták, és ő sokkal többet tud a hajléktalan emberekről, mint mi gondolnánk, mert III. kerületi polgármestersége idején nagyon sokat foglalkozott a hajléktalansággal. Például álruhában járta az erdőket, ahol a hajléktalan emberek élnek, a családja 10 éve támogat egy hajléktalan családot, a felesége pénzt, ruhát, gyógyszert visz nekik, a fia pedig a zsebpénzét adta oda nekik.
Tarlós István elmondása szerint az nem tartható, ami ma a fővárosban folyik. Az aluljárók nem arra valók, hogy abban emberek éljenek. Nemrégiben neki kellett megvédenie az egyik munkatársát, akit egy Fedél Nélkül árus zaklatott és molesztált. Sok bejelentés érkezik arról is, hogy bérkoldusok ugrálnak az autók között emberéleteket veszélyeztetve. Tarthatatlan szerinte továbbá, hogy a vidékiek tömegesen érkeznek Budapestre lakásért és ellátásért. Tarthatatlan, hogy az összlakosság 20%-a budapesti, míg a hajléktalan emberek kb. 60%-a él a fővárosban.
Tarlós István azt is elmondta, hogy a civil szervezetek sorra jönnek hozzá. Ezeknek a szervezeteknek azonban nincs se pénzük, se lakásuk, se felelősségük. A fővárosnak viszont van valamennyi lakása, valamennyi pénze és a főpolgármesternek van felelőssége – a hajléktalan emberek felé, és a hajléktalan emberek okozta atrocitásokat elszenvedő többség felé is. Ő nem empátiahiánnyal küzd, hanem ezekkel a problémákkal.
Ezek után kifejtette, hogy 1988 és 1993 között nagy volt Magyarországon a tulajdonra törekvés: ekkor felvásárolták az önkormányzati lakások nagy részét. Ma már nincsenek bérlakások, amik vannak, azok is nagyon rossz állapotúak. A bérházakat nem lehet felújítani, mert nincs rá pénz. Nagyon sokan pályáznak a bérlakásokra, és nincs elég lakás. Ő korábban sokat lobbizott Demszky Gábornál, hogy vonják be a bankokat a bérlakások építésébe, mert az önkormányzat önerőből nem tud lakásokat építeni.
Tarlós István ismételten elmondta, hogy ő nem tud minden civil szervezettel tárgyalni, és nem is hiszi, hogy mindegyiket a jó szándék vezérli. Szerinte az AVM egyoldalú véleményt, illetve kritikát fogalmaz meg.
Az ellátórendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy neki az a véleménye, hogy nem szabad a szűkös forrásokat szétforgácsolni. Kiválasztott két „autentikus szervezetet”, a Máltai Szeretetszolgálatot és a Menhely Alapítványt, melyek rendelkezni fognak a forrásokkal.
Ezek után újra szóhoz jutottunk. Géza igyekezett reagálni az elmondottakra. Elmondta, hogy milyen fontos szerepe volt mindig is Budapesten a bevándorlásnak, és a vidékről a fővárosba költözött emberek jelentős része már Budapesten vált hajléktalanná. Géza arról is beszélt, hogy az egyik hajléktalan tagunk a NEFMI-ben dolgozik, és rajta keresztül részt vettünk a minisztérium hajléktalansággal kapcsolatos rövid távú stratégiájának kidolgozásában. Majd arról beszélt, hogy milyen fontos lenne a munkalehetőség a hajléktalan embereknek, amiről a főpolgármester is többször beszélt már.
Ekkor a főpolgármester ismét magához ragadta a szót és arról beszélt, hogy a hajléktalan emberek nem akarnak dolgozni. Ekkor Mariann közbevetette, hogy az emberek akarnak dolgozni, csak nincsen munkalehetőség, és kérte Gézát, hogy meséljen a saját helyzetéről, de ezt a főpolgármester elhárította azzal, hogy kirívó negatív példák persze vannak, de általában van munka annak, aki akar dolgozni. Majd példákkal illusztrálta a hajléktalan emberek lustaságát: elmondta, hogy abban a hajléktalan családban sem akar dolgozni a férfi, akit az ő családja 10 éve támogat. Egyszer felvetette neki, hogy miért nem dolgozik, amire az volt a válasz, hogy ő nem dolgozni, hanem megélni akar. Az is előfordult, hogy amikor munkát ajánlottak egy hajléktalan embernek, akkor ő közölte, hogy csak a Kempinskiben hajlandó dolgozni. Ekkor Mariann közbevetette, hogy kirívó negatív példák persze vannak, de a hajléktalan emberek nagy többsége nagyon szeretne dolgozni.
Erre a főpolgármester elmondta, hogy most szervezik, hogy a közmű cégeknél munkát fognak adni a munkaképes felnőtteknek. Aki tud, annak dolgoznia kell. Véleménye szerint az nem működik, hogy valaki otthon nem akar dolgozni, feljön Budapestre és osztályfőnöki órákat tart.
Ekkor visszavettük a szót és Mariann elmondta, hogy az AVM nem szeretné, hogy emberek az aluljárókban éljenek, sőt, azt sem szeretnénk, hogy szállón éljenek, hanem azt szeretnénk, hogy lakásokban éljenek, amire a legjobb megoldást a szociális bérlakások jelentik. Ekkor a főpolgármester közbevágott, és kérdőre vonta Mariannt, hogy miért mondja, hogy nincs szükség hajléktalanszállókra. Mariann elmondta, hogy ilyet egyáltalán nem mondott. Azt mondta, hogy hosszú távon nem a szálló a megoldás, hanem a megfelelő lakhatás biztosítása. Erre a főpolgármester ismét megkérdezte, hogy miért mondjuk, hogy nincs szükség a szállókra és, hogy a közterületről egyből bérlakásba lehet költöztetni az embereket. Mariann kifejtette, hogy a szállókra egyelőre nagy szükség van, és valóban sok közterületen élő ember nem tudna fenntartani egy albérletet, de a szálló – ahogy a neve: „átmeneti szálló” is mutatja – átmeneti megoldás kellene, hogy legyen. Ma sajnos nem az, és mi szeretnénk, ha ez megváltozna, és aki tud, az lakásban élne.
Ezután a főpolgármester kifejtette, hogy feltételt kell szabni a hajléktalan embereknek is. Elmondta, hogy az, hogy egy embert beemelnek egy jó pozícióba a minisztériumba, semmire sem jó. Ezt ő is meg tudná tenni és lehet, hogy annak ez embernek jobb lesz, de a problémát nem oldja meg.
Ekkor megszólalt Pető György is. Elmondta, hogy nem jó fogalmakat használunk. Nem lesz beleszólása senkinek a hajléktalanokat érintő döntésekbe, csak véleményt lehet nyilvánítani. Hozzátette, hogy az AVM tevékenysége tiszteletre méltó, de van még 23 ilyen szervezet, és nekik ki kell választaniuk, hogy melyikkel beszélnek. Megígérte, hogy velünk még fognak beszélni. Elmondta azt is, hogy nem megoldás, ha olyan szórólapokat készítünk, amiken csak a hajléktalan emberek jogai vannak és a kötelezettségeik nem.
Ekkor Géza megragadta az alkalmat és átadta az AVM köztéri jogi kisokosának egy példányát, kiemelve, hogy ebben a hajléktalan emberek jogai és kötelezettségei is benne vannak. Mind Pető György, mind a főpolgármester nagyon felháborodtak azon, hogy mi miért készítünk ilyen tájékoztató anyagokat a nélkül, hogy megmutatnánk azt a hatóságoknak és kikérnénk a Rendőrség és a Közterület-felügyelet véleményét. Elmondtuk, hogy több jogász ellenőrizte és jóváhagyta a kisokost, és az csupán a hatályos törvényeket tartalmazza. Ezt kétségbe vonták és azt mondták, hogy az ő jogászaik biztosan nem ezt mondanák.
2011. március 28. Dósa Mariann
Tata hozzászólása provokáción kívűl semmi másra nem jó, nem előrevivő nem nagyon saját csak van. Nem csodálom, hogy nem érted slopper.
Buzás
http://www.barikad.hu/%C3%A1talakul%C3%B3_f%C5%91v%C3%A1rosi_hajl%C3%A9ktalan-ell%C3%A1t%C3%A1s_tekeredik_k%C3%ADgy%C3%B3-20110318
Ekkor Géza megragadta az alkalmat és átadta az AVM köztéri jogi kisokosának egy példányát, kiemelve, hogy ebben a hajléktalan emberek jogai és kötelezettségei is benne vannak. Mind Pető György, mind a főpolgármester nagyon felháborodtak azon, hogy mi miért készítünk ilyen tájékoztató anyagokat a nélkül, hogy megmutatnánk azt a hatóságoknak és kikérnénk a Rendőrség és a Közterület-felügyelet véleményét. Elmondtuk, hogy több jogász ellenőrizte és jóváhagyta a kisokost, és az csupán a hatályos törvényeket tartalmazza.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…