A Fővárosi Hajléktalanügyi Tanácsot a város vezetése azért hozta létre, hogy minden, a hajléktalan embereket közvetlenül és közvetve érintő döntésről, jogszabályi vagy más típusú változásról konzultáljon a hajléktalan emberek ellátását megvalósító civil, egyházi és önkormányzati szervezetekkel, illetve azok képviselőivel.
Bár a Tanács ügyrendje szerint azt az elnöknek (a mindenkori, jelenleg Egészségpolitikai és Szociális Bizottság elnökének) negyedévente rendes, vagy a tagok kérésére ettől eltérő időpontban rendkívüli ülést kell össze hívnia, erre az új városvezetés 2010-es októberi megválasztása óta nem került sor, bár ezt az ellátói oldal több alkalommal kérte. Eközben a hajléktalan-ellátást olyan ütemmel alakítják át számunkra részben ismeretlen szempontok szerint, melyek minden európai demokráciában indokolttá tennék az abban érintettek véleményének kikérését, a velük való konzultációt.
Ezért a Tizek hat hónapon belül negyedszerre már nem kéri a Főváros Egészségpolitikai és Szociális Bizottságának elnökét, hogy kezdeményezze a Hajléktalanügyi Tanács összehívását, hanem – a Konzultatív Tanács ügyrendje által adott felhatalmazással élve – azt saját maga teszi meg. Így 2011. május 16-án 14 órára a Fővárosi Hajléktalanügyi Tanács ülésére várjuk az önkormányzati oldal és az állandó meghívottak képviselőit a "Tégy az emberért" Információs és Dokumentációs Központba (1084. Budapest, Szentkirályi utca 22-24.)
Az ülés után sajtótájékoztató keretében ismertetjük az egyeztetés eredményét. A Tanács napirendjére a következő javaslatot tettük:
1. A Főváros által javasolt új hajléktalan-ellátási koncepció koncepció – mely hivatkozásul szolgált, közel 1100 férőhely támogatásának megvonásához – ismertetése.
2. Az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány további sorsa, szerepe, a fővárosi ellátásban, ezzel szoros összefüggésben a téli krízisellátás jövője (mivel veszélyben érezzük a 2011/2012 tél ellátásait, ami a közterületen élő hajléktalan emberek halálozási arányának emelkedéséhez vezethet)
3. A 2011. január 1-vel hatályba lépett az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása. A törvény alkalmazásával kapcsolatos fővárosi rendelet véleményezése. A törvény, illetve a kapcsolódó rendeletek várható következményinek ismertetése, illetve a hajléktalanellátó szervezetek beszámolói az eddigi tapasztalatokról.
4. A Főváros álláspontja a szakminisztérium "Tolerancia pontokkal" kapcsolatos elképzeléseiről.
5. Az "Aluljáró helyett emberibb körülmények" program tapasztalatainak ismertetése.
Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága (Tízek Tanács)
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…