Közép-Magyarország

Négycsapatos Fair Play Labdarúgó Bajnokságot rendezett az Oltalom Sportegyesület július 16-án délelőtt a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. A tornát a DigiSport TV együttese nyerte, ám a lényeg a sportszerű küzdelem mellett a házigazdák felkészülése volt a közelgő hajléktalan világbajnokságra.


 Nemrégiben kereste meg az Oltalom Sportegyesület a fővárosi önkormányzatot azzal, hogy a hivatal csapatát is meghívja arra a tornára, amely a fair play szellemében segítené a rendező gárda felkészülését az augusztus végén, Párizsban megrendezendő hajléktalan foci-világbajnokságra. Emőd Zsombor, az fővárosi önkormányzat csapatkapitánya a Budapest Portálnak elmondta, örömmel tettek eleget a felkérésnek, hiszen bár szerdánként rendszeresen közösen kergetik a labdát, éles helyzetben évente csak néhány alkalmuk adódik a megmérettetésre.

 A rendező egyesületet 2005-ben azzal a céllal hozták létre, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű embereknek is lehetőséget adjon a sportolásra. A futballon kívül sikeresen működtetik ökölvívó, asztalitenisz és terápiás lovas szakosztályukat is. A legnagyobb népszerűségnek persze a labdarúgás örvend, válogatottjukkal immár sorozatban ötödik esztendeje készülnek a világbajnokságra. Legjobb eredményüket 2007-ben Koppenhágában érték el, ahol 48 csapatból a tizenkettedikek lettek.

 Az említett világversenyen speciális szabályok szerint folynak a küzdelmek, amelyekhez egy-egy meccs alatt nehéz hozzászokni. A szombaton megrendezett margitszigeti tornán a hagyományos kispályás szabályok voltak érvényben – néhány apró kivétellel. Ezzel kapcsolatban Rákos András, az Oltalom Sportegyesület elnöke a Budapest Portálnak azt nyilatkozta: a fair play szelleme és a médiaérdeklődés felkeltése is vezérelte őket. A korábbi, hagyományos viadalokon ugyanis gyakran tapasztaltak (még az amatőr bajnokságokon is) a sportszerűtlen, durva megmozdulásokat, a testi épséget veszélyeztető szabálytalanságokat, a játékvezetők becsmérlését.

 Ezért mozgalmat indítottak mindezek megfékezésére, ebben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tavaly óta anyagilag is támogatja őket. Az ilyen jellegű találkozók érdekessége, hogy nincs játékvezető, a játékosok maguk ítélik meg a felmerülő kétes szituációkat, a meccsek végén pedig közösen értékelik a másik fél sportszerű hozzáállását.

 A margitszigeti viadalon - amelyre a Heti Világgazdaság (HVG) válogatottja is meghívást kapott - a fővárosi önkormányzat együttese az első mérkőzésén ugyan 4-1-re alulmaradt a DigiSport csapatával szemben, az Oltalom elleni küzdelemből azonban már győztesen került ki. Pedig egy nullára még a házigazdák vezettek, a második félidőben aztán sikerült a fordítás.

 Az utolsó összecsapáson, a HVG-vel ádáz csatát vívtak a hivatalnokok. Mindkét kapu előtt adódtak nagy lehetőségek (nem sokkal a lefújás előtt például az önkormányzat csatára a keresztlécet találta telibe), ám végül maradt az igazságos pontosztozkodás. Így a tornát a DigiSport nyerte, megelőzve a HVG, a fővárosi önkormányzat, illetve az Oltalom gárdáját.

 Emőd Zsombor a díjátadást követően úgy értékelt: az első mérkőzésen még tapasztalható volt a kellő összeszokottság hiánya, azt követően azonban már egyre olajozottabban működött a gépezet. A sportosztály beruházási referense szerint azért így sem vallottak szégyent, és ha az utolsó mérkőzésen kicsivel több szerencséjük van, még előrébb végezhettek volna.

Mindazonáltal nagy fegyvertényként könyvelte el az Oltalom elleni győzelmet, hiszen ők jóval többet játszanak együtt, ezáltal sokkal inkább ismerik egymás gondolatát a pályán.

 Rákos András összegzésében a torna békés lebonyolítását emelte ki. Számukra itt most nem az eredmény volt az elsődleges, azzal együtt természetesen nem örült a három vereségnek, de szerinte mindegyik ellenfél verhető lett volna. Az elnök úgy vélte, kondicionálisan és technikailag egyenrangú ellenfelei voltak riválisaiknak, az ész és a csapatjáték tekintetében viszont ezúttal alulmaradtak. A fair play és a gyakorlás azonban kétségkívül diadalt aratott – ebben a pályára lépők közül mindenki maradéktalanul egyetértett.


Fotók: Bődey János (HVG)

Szöveg: Vass János


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com