Közép-Magyarország

Tisztelt Kollégák!

A budapesti hajléktalan-ellátás átszervezéséhez, újraszervezéséhez kapcsolódó fontosabb dokumentumokat eddig is eljuttattuk a Diszpécser Portálra, hogy mindenki pontosan tájékozódhasson a főbb lépésekről.

       Ilyen dokumentum volt a tavaly őszi/téli „Aluljáró akció” tájékoztató, összefoglaló anyagai

      Ilyen dokumentum volt a „Közterület helyett emberibb körülmények” Fővárosi Közgyűlés előterjesztés-tervezet

      Most ilyen dokumentumként tesszük közzé a Fővárosi Közterület-felügyelet és a Menhely Alapítvány közös emlékeztetőjét.

 

Az elkövetkezőkben is tájékoztatjuk a kollégákat  a Menhely Alapítvány – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület között megkötendő együttműködési megállapodásról, a Diszpécser Szolgálat téli működési rendjéről, a budapesti hajléktalan-ellátó szervezetekkel kötendő szerződések keret-feltételeiről stb., stb.

 A Fővárosi Közterület-felügyelet és a Menhely Alapítvány most csatolt közös emlékeztetője a területen dolgozó kollégák kultúrált, kiegyensúlyozott, lehetőség szerint kollegiális kapcsolattartását szolgálja. Mindkét fél azon lesz, hogy e normális, rendezett keretek között végezze ki-ki mindennapi munkáját. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a Budapesten dolgozó utcai szolgálatok minden egyes munkatársa ismerje meg a közös emlékeztetőt, ismerje és alkalmazza az abban lefektetett eljárásokat. Ehhez a rendszeres „utcás team”-eken is támogatást nyújtunk.

Terveink szerint a BRFK és az OMSZ közreműködésére kiterjedő emlékeztetővel, megállapodással is bővülne a mostani dokumentum.

 

Győri Péter   

 

Melléklet

Hozzászólások  

 
+2 #2 VÁ: Fővárosi Közterület-felügyelet – Menhely Alapítvány együttműködéseBuzás Endre 2011-08-09 13:07
Idézet
 
 
+2 #1 VÁ: Fővárosi Közterület-felügyelet – Menhely Alapítvány együttműködéseKardos 2011-08-08 16:35
Kedves Kollégák!

Kérek minden hozzászólót, hogy lehetőleg a témához kapcsolódó hozzászólásokat küldjön a cikkekhez!

Minden egyébre használjátok a fórumot, ahol (lásd dühöngő) a benneteket feszítő problémákat meg tudjátok vitatni.

Továbbá felhívom a figyelmeteket, hogy a másokat sértő, emberi méltóságukat tiszteletben nem tartó, uszító, általában trollkodó kommenteket eltávolítjuk.

Megértéseteket Köszönjük!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com