A hatóságok a Csepel északi részén működő bűnbanda feltételezett vezetőjét is letartóztatták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen állampolgárságú. A kihallgatáson macedónnak vallotta magát, de ezt eddig nem sikerült hiteles dokumentumokkal alátámasztania – mondta Csizner Zoltán a sajtótájékoztatón, amelyen az újságírók a nyomozás érdekeire tekintettel nem kérdezhettek.
Az NNI igazgatója „tényközlő nyilatkozatában” elmondta, hogy a négy holttestet még nem sikerült azonosítani, vizsgálják haláluk körülményeit és időpontját is.
Csizner Zoltán nem zárta ki, hogy a most előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak ahhoz az észak-csepeli bűnbandához tartoznak, amelynek három tagját tavasszal fogták el, a szintén előzetes letartóztatásban lévő bűnözőket fegyveres rablásokkal gyanúsítják a hatóságok.
A rendőr ezredes azt megerősítette, hogy a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült beazonosítani és elfogni.
A rendőrség internetes oldalán a sajtótájékoztató után megjelent közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda 2011 tavaszától rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján feltételezhető, hogy a XXI. kerületben „egy meghatározóan hajléktalanokból álló bűnözői kör sorozat jelleggel követ el erőszakos bűncselekményeket elsősorban hajléktalan, vagy hajléktalan életmódot folytató személyek sérelmére”.
A police.hu közlése szerint „a nyomozás jelenlegi adatai alapján megállapítható, hogy az élet ellenes bűncselekmények elkövetése szorosan összefügg a már említett csoportosan elkövetett rablások elkövetői körével, azzal a hajléktalan közösséggel, amelynek összetákolt viskóinak közelében hantolták ki a meggyilkolt áldozatok maradványait”.
Az eljárás jelenlegi adatai alapján egyértelmű, hogy „az élet ellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez. Az élet ellenes eljárásban – eljárásjogilag – gyanúsítás nem történt” – írták a honlapon.
A rendőrség szerint az a tény, hogy az emberöléseket sorozatban, feltételezhetően több hónapon át anélkül követték el, hogy azt a hatóságok tudomására hozták volna, „meghatározóan annak a szabályozatlan és társadalmi kontroll nélküli életformának a következménye, amit számos hajléktalan folytat. A hatóságok általános tapasztalata, hogy ezek a társadalom perifériáján élő személyek a sérelmükre elkövetett bűncselekményeket, társaik esetleges eltűnését nem hozzák a rendőrség tudomására – „ügyeiket” saját törvényeik szerint, egymás között „rendezik le”, ebben a közegben a hagyományos bűnüldözési, bűnmegelőzési tevékenység érdemi folytatása gyakorlatilag lehetetlen” – olvasható a police.hu-n.
A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este. Másnap arról számolt be a hírműsor, hogy a macedón férfi mutatta meg a helyszínt a rendőröknek, és feltehetően nyomozási alkut ajánlott: azt mondta, mutat egy helyet az erdőben, ahol négy halott van elásva. Az általa megadott helyen találta meg az NNI a holttesteket.
Az áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…