Hihetetlen történet kapott szárnyra a két magyar hajléktalan testvérről, Peládi Zsoltról és Gézáról, akik 30 milliárd forintos vagyont örökölhetnek a németországi Baden-Württenbergben elhunyt dédanyjuktól. A mesébe illő hírről már az Ananova című brit lap is beszámolt. Igaz vagy sem, a két testvér valószínűleg elképzelni sem tud ekkora vagyont, hiszen Zsolt egy rókahegyi barlangban, a legnagyobb nyomorban tengeti mindennapjait, míg testvére egy szociális otthonban húzta meg magát.
"Félig nyitott az egész sziklaüreg, de a szél és a hideg ellen jól véd. A búvóhelyre húsz évvel ezelőtt egy véletlen kirándulás során akadtam rá. Akkor még mindkettőnknek volt lakása. Egyszer még a feleségemet is elhoztam ide. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz a menedékünk" - mesélte a Hetek című lapnak adott interjúban Zsolt. A testvérek ötgyermekes családban, apa nélkül nőttek fel. Zsolt nyomdaipari technikumot végzett, míg Géza kéményseprőnek tanult. Életük azután dőlt össze, hogy már alkalmi munkát sem tudtak szerezni. Gézát élettársa is faképnél hagyta, ezért végül mindketten az utcán kötöttek ki.
"Gyakorlatilag nyolc éve lomtalanítok. Számtalanszor akartam a HÉV alá ugrani, de most, úgy érzem, van miért élnem" - árulta el Géza, akinek egy futó kapcsolatából már van egy 16 éves lánya. A szerelem is újra rátalált.
Amerikából hazatért nővérüktől értesültek a harmincmilliárdos összegről. Úgy tudják, a mesés vagyon egyedüli örökösként édesanyjukat jelölték meg. Mivel azonban az asszony halálhíre már többször eljutott hozzájuk, elképzelhető, hogy a testvérek kapják a pénzt. Erről a hagyatéki tárgyaláson mondhatják ki az utolsó szót. A Blikk megpróbálta felkutatni a két fivért, ám tegnap nem bukkantak a nyomukra.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…