A csepeli négyes gyilkosság nyomán átfogó ellenőrzés kezdődhet a hajléktalantelepeken. Erről Pintér Sándor belügyminiszter a jövő héten egyeztet Hatala József országos rendőr-főkapitánnyal. Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi beszédében kérte fel a belügyminisztert, hogy a rendőrség ellenőrizze a hajléktalanokat a városokon kívüli táborokban, mivel a rendőrség szerint „egyértelmű, hogy az életellenes bűncselekmények elkövetése köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez”.
A rendőrség rendszeres kapcsolatban a hajléktalanokkal?
Mint ismeretes, eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten kihantolt négy holttesttel összefüggésben. A gyilkosságokra úgy derült fény, hogy az ötödik áldozat, a 31 éves erdélyi férfi, akit összekötözve ástak el támadói, ki tudott szabadulni, és elmenekülni a helyszínről, majd értesítette a rendőrséget. A férfi a mindennapinak adott exkluzív interjújában elmondta: baráti viszonyban állt támadójával, akit kisebb kölcsönökkel is segített.
Noha a Népszabadság információi szerint a rendőrség nem tudja, hol vannak a városokon kívüli hajléktalantáborok, Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) szakmai vezetője ennek ellenkezőjét állítja. Győri, aki egyben a Menhely Alapítvány kuratórium elnöke, portálunknak úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség rendszeres kapcsolatot tart fenn a hajléktalantelepekkel, a rendőrök kontroll alatt tartják a városszéli telepeken élő hajléktalanokat, akiket nem ritkán név szerint is ismernek. A mindennapi által készített korábbi mini-dokumentumfilm is erről tanúskodik, amiben a főváros peremén elhelyezkedő erdőkben, barlangokban élő hajléktalanok beszélnek arról, hogy a Máltai Szeretetszolgálaton kívül a rendőrség is „kijár hozzájuk”.
Bűnözők-e a fedél nélküliek?
A hajléktalan emberek érdek- és jogvédelmével foglalkozó egyik civil szervezet elítéli, hogy a közelmúltban nyilvánosságra került csepeli bűncselekmények kapcsán a médiában többször említették a „hajléktalanokat” mint bűnözői csoportot. „Ez nemcsak jogellenes, de indokolatlanul megbélyegez egy már ma is szélsőségesen kirekesztett csoportot” – írta A Város Mindenkié csoport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Nem az első eset, hogy kriminalizálják az utcán élőket: először a főváros vezetése az aluljárókból tiltotta ki a hajléktalanokat, majd olyan határozatot hozott, ami súlyos pénzbüntetéssel sújthatja az életvitelszerűen az utcán élő embereket, akik anyagi források híján börtönben kell letöltsék büntetésüket, noha olcsóbb lenne támogatni, mint megbüntetni a fedél nélkül élőket.
Győri Péter a büntetésekkel kapcsolatban elmondta: a fedél nélkül élők megfélemlítése, büntetése, elzárása, vagy a fenyegetőzés messzebb visz a problémák megoldásától, de egyelőre nem változtatott elképzelésein a főváros, még annak ellenére sem, hogy az állampolgári jogok biztosa is megszólalt az ügyben. Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa augusztus 10-én kiadott jelentésében megállapította, hogy nem felel meg a jogállami követelményeknek az önkormányzatoknak adott, indokolatlanul tág felhatalmazás a rendeltetésszerű közterület-használattal ellentétes magatartások szankcionálására. Az ombudsman szerint továbbá a felhatalmazás alapján született, a hajléktalanságot, mint helyzetet szankcionáló fővárosi önkormányzati rendelet sérti az érintettek egyenlő méltósághoz való jogát. A biztos kezdeményezte az alkotmányosan aggályos rendelkezések hatályon kívül helyezését.
Kiürítik az újpalotai kiserdőt
A XV. kerületi képviselő-testület június 29-én döntött Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő terület kiürítéséről, amelynek értelmében az újpalotai kiserdőben élő hajléktalanoknak szeptember 15-ig el kell hagyniuk az erdőt. László Tamás, XV. kerületi polgármester az MTI-nek elmondta: az eddig ott élőknek személyre szóló megoldást keresnek. A Fidesz-KDNP-s politikus jelezte: a kiserdőt később hasznosítani szeretnék, pihenésre, sportolásra alkalmas tereket alakítanának ki. Az önkormányzat a kiürítésre 5 millió forintot különített el a költségvetés általános tartalékából, a Pilisi Parkerdő Zrt. pedig további egymillió forintot adott a hajléktalantelepek és szemétlerakók felszámolására.
Kocsis Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa arról számolt be: néhány hete rendszeresen felkeresik az újpalotai erdőben élő hajléktalanokat a szeretetszolgálat és az Újpalotai Családsegítő Szolgálat munkatársai. A projektvezető szerint jelenleg negyvenöten élnek a területen. Eredetileg körülbelül hetvenen lehettek, de a hír hallatára, hogy el kell költözniük, néhányan már önként távoztak – tette hozzá. A szeretetszolgálat munkatársa elmondta, hogy 14 embert már elhelyeztek különböző átmeneti szállókon, munkásszállón, de olyan is van, aki albérletbe tudott költözni. Megjegyezte: volt, aki visszament a családjához, ami szerinte nem biztos, hogy egyébként bekövetkezett volna. Hozzátette: arra törekednek, hogy „ne kilakoltatásszerű legyen a dolog”.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…