Közép-Magyarország



A józsefvárosi népszavazásra azért van szükség, hogy a városvezetés és a Belügyminisztérium visszaigazolást kapjon arról, jó úton jár-e a hajléktalanok ügyében - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban Kocsis Máté polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

"3300 forintba kerül egy hajléktalan az államnak. Ha egy harmincnapos átlagos hónapot veszünk figyelembe, ez 99 ezer forint - miközben családok élnek minimálbérből, ami 78 ezer forint, tehát úgy gondolom, hogy azoknak is végig kell gondolni ezeket a ráfordításokat, akik pillanatnyilag ellenzik, hogy hozzányúljunk ehhez a rendszerhez. Ez a rendszer nem taszítja az embereket, nem visszavezeti a munkába, hanem vonzza a munkanélküli élethez, ahhoz a lump élethez, amely sok esetben ezekhez a hajléktalanokhoz közvetlenül kötődi" - fogalmazott.

A tárcavezető a Csepel szigeten nemrég történteket elfogadhatatlannak nevezte, majd úgy fogalmazott: Tarlós István főpolgármesterrel közösen dolgoznak a válaszokon. Három épületet már ki is jelöltek, amelyekben év végén, vagy jövő év elején új hajléktalan-szállók nyílhatnak rendőri jelenléttel és egészségügyi ellátással.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere úgy vélte, hogy a hajléktalan-ellátás az elmúlt 20 évben totális csődöt mondott. A politikus a népszavazás eredményétől tette függővé, hogy a kerület milyen kiutat találhat a helyi hajléktalanok számára.

"Ha élnek vele, akkor mindenben partnerek leszünk, hogy felzárkóztassuk őket, hogy új életet kezdhessenek, hogy segítsük őket visszailleszkedni a normális társadalomba. De ha nem működnek együtt, akkor onnantól kezdve nem szociális, hanem rendészeti problémát jelentenek. Csak akkor tudunk segíteni rajtuk, ha ők is akarják" - jelentette ki.

Józsefvárosban vasárnap tartanak ügydöntő helyi népszavazást három, a hajléktalanokat érintő kérdésben. Arról kérik a városrész lakóinak véleményét, támogatják-e, hogy hatályban maradjon a kukázást tiltó rendelet, akarják-e, hogy a képviselő-testület rendeletben tiltsa meg a közterületen történő életvitelszerű lakhatást, továbbá Józsefváros polgármestere még az idén kezdjen-e tárgyalásokat a fővárosi önkormányzattal a problémáról.

A helyi ellenzék azonban nem értett egyet a polgármester módszerével. Az MSZP-s Molnár György úgy vélte, hogy a népszavazás semmiképp nem jelent megoldást. Az LMP-s Somfai Ágnes pedig "embertelennek és manipulatívnak" nevezte a referendumot.
Sigmod Árpád

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com