Közép-Magyarország

A híresztelésekkel ellentétben a csepeli  bányatavaknál kevés hajléktalant találok. A terület valójában  Szigetszentmiklóshoz tartozik, de Csepel lakott körzetéhez közelebb esik. A  főváros határától a Kék-tavat lehet a leghamarabb elérni, de vele egy  magasságban található a Katalin-tó is. (A tavakat a helyiek nevezték el, a  nevek tehát nem hivatalosak.) A Kék-tó az egyik legnagyobb állóvíz, és még  nem építették körbe. A Katalin-tavat horgászatra használják, és körbe van  kerítve. A Kék-tónál alkalomadtán bukkannak fel hajléktalanok, mivel azonban  jobbára kietlen pusztaság és nincs körülötte erdő, kevésbé alkalmas  sátorverésre.  
-           Tavaly több hajléktalan is letelepedett a tó  mellett, de a környéken élők nem tűrték ezt – ecseteli Füredi Jánosné, akinek  a nyaralója található a helyszínen. – Megkértük a polgárőrséget, hogy  gyakrabban ellenőrizze őket, mire elvonultak. Idén csak egy  hajléktalancsaládról tudunk, akik egy üresen álló házba költöztek be, de már  kérdőre vontuk őket, hogy mit keresnek ott. Nem akarjuk, hogy elvaduljon a  környék, s még több betörés legyen a térségben.  
A Kék-tótól távolabb több bányató is található. Nagy  részüket már kivonták a termelésből, és a nyaralósok víkendházakat építették  köréjük. Azokon a helyeken azonban, ahol jelenleg is kavicsot bányásznak,  rendszeresen megjelennek a hajléktalanok. A tavak szomszédságában vagy a víz  által körbevett apró szigeteken ütnek tanyát.  
-           A sziget kellő védelmet nyújt számunkra – magyarázza  János, egy középkorú hajléktalan, aki párjával és hozzájuk csapódott más  ismerősökkel együtt él két sátorban. – Tudjuk, hol sekély a víz, ahol  könnyűszerrel bejutunk a szigetre. Eredetileg Szolnok megyéből származunk,  utána a fővárosba költöztünk, majd folyton váltogattuk a lakóhelyünket, egy  éve pedig itt telepedtünk le. Errefelé nem háborgatnak… Ha mód nyílik rá,  alkalmi munkát vállalok a bányánál, s abban reménykedünk, hogy egyszer  kedvezőbbre fordul a sorsunk.  

A hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek szerint  már a rendszerváltás előtt éltek a szabadban otthontalanok Csepel különféle  részein. Számuk folyamatosan változott, de összességében inkább emelkedett az  utóbbi húsz évben. Egy részük vidékről jött a fővárosba, hogy jobb  körülményeket találjon, mások eleve budapestiek, és Csepelen leltek rá azokra  a félreeső helyekre, ahol észrevétlenek maradhatnak. A fedél nélküliek  kisebbik része ragaszkodik ahhoz, hogy télen-nyáron a szabadban éljen, és  semmiképpen sem költözne hajléktalanszállóra. A többség azonban elfogadja a  felajánlott hajléktalanszállót, s különösen télen alakul ki zsúfoltság a  menhelyeken.  

Ábel Attila alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy  Csepelen egyáltalán nem a hajléktalanok belvárosból való kiszorítása okolható  a fedél nélküliek számának növekedéséért, hanem egy jól meghatározható,  többéves folyamat, egészen pontosan a ferencvárosi rehabilitáció vezetett  ide. A telepek elszaporodása az elmúlt évek rosszul megtervezett,  végiggondolatlan ferencvárosi és józsefvárosi tömbrehabilitációja miatt  történt, ami a szegény lakásbérlők kiszorításához vezetett. A csepeli  önkormányzat már tavaly felszámolt egy vadtelepet a Királymajornál. Az itt  élők holmija között pénztárcákat, telefonokat és még kábítószer-használathoz  szükséges tűket is találtak. Ráadásul 360 köbméter szemetet is maguk után  hagytak.  

Misetics Bálint szociológus a hvg.hu-n megjelent  cikkben úgy vélekedett, hogy az erdőbe azok mennek, akik már nagyon régóta  hajléktalanok és vágynak egy saját lakásra. Az erdei környezetben próbálják  megvalósítani álmaikat, ezért alakítják ki a lakókörnyezetüket, építenek  bodegákat, gyűjtenek fát és főznek. Primitív körülmények között, de  gyakorlatilag háztartást vezetnek, és folyamatos életvitelre rendezkednek be.  Közülük többen az erdőből járnak dolgozni vagy iskolába. Arról azonban  nincsenek pontos adatok, hogy milyen összefüggés van a belső kerületek  rehabilitációja és a hajléktalanság között, mert ilyen jellegű kutatásokat  nem végeztek. A hajléktalanokról a szociológusok is keveset tudnak; a  szabadban élők vándorlásairól, életmódjáról, szokásairól egyelőre csekély  ismerettel rendelkeznek.  

Csepel dolgát az is nehezíti, hogy a Francia-öböl  északi része nem az önkormányzat tulajdona. Ezt a területet adta el a korábbi  önkormányzat spanyol befektetőknek, akiről semmit sem lehet tudni.  Tulajdonosként nem törődnek a vidékkel, képviselőiknek még a nyomát sem  látták errefelé. Ez a táj amolyan senki földje, ahol mindent felver a dudva.  Kilométereket gyalogolhat az ember, mire lakott területre ér.  

Amikor újra arra a tanyára érek, amelynek közelében  az elásott tetemeket kihantolták, Sz. Józsefnek a nyomát sem lelem. Egy  horgász szerint pár napig még eljárt megetetni a magukra hagyott kutyákat, de  utána elmaradt. A kolóniába senki nem tért vissza; az itt élő hajléktalanok  némelyikéről legfeljebb a rendőrség tudhat, de a nyomozók egyelőre  hallgatnak. Sz. József utoljára még azt mondta, hogy mocskos hely ez… Azóta  pedig még mocskosabb, hogy kiderült, elásott embereket rejt a föld.  

Csarnai Attila 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com