K.A. Steve megismételte hétfői demonstrációját, azzal a különbséggel, hogy ma nem hajléktalanak volt maszkírozva, egy öltöny és egy nyakkendő volt rajta. A kerületi törvények szerint és mivel hétfőn már papírt kapott róla, hogy életvitelszerűen tartózkodott az utcán (hiszen hétfőn ezért vitték be), a rendőrségnek ki kellett volna szállnia és szabálysértési eljárást indítania K.A. ellen. Ezt nem tett meg, így demonstrálva a rendelt értelmetlenségét. Azt hogy nem a célszerűség szerint működik, és csupán politikai ráhatásra, az életvitelszerű köztéren tartózkodás definíciója nélkül, pofára (amit a politika határoz meg) visz be valakit a rendőrség. De lássuk K.A. beszámolóját.
Fene nagy tudományos érdeklődésemből ma is kimentem a Rezső térre életvitelszerűen tartózkodni. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, ugyanis mint anno leírtam, miközben megbírásgoltak, képtelenek voltak válaszolni arra, hogy mit kell ahhoz pontosan elkövetni, hogy fennáljon a tényállás.
Szóval gondoltam egyet és megcsináltam ugyanazt, mint hétfőn. Ugyanazon napszakban ugyanazon a padon ugyanúgy feküdtem egy pokróccal és ugyanúgy volt mellettem pénzt kérő tábla. Három dolog különbözött összesen. Az egyik, hogy én magam jelentettem be a szabálysértések megtörténtét. A másik, hogy a designt koszos helyett elegánsra vettem: öltöny-nyakkendő, megdizájnolt adománykérő tábla (hajléktalan emberek szabálysértési bírságára), tiszta pokróc. A harmadik pedig, hogy immáron ugyan a szabálysértési irodából pecsétes papírral rendelkezem róla, hogy én olyan ember vagyok, aki elköveti a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, a biztonság kedvéért tegnap éjszaka kimentem utcán aludni, mondván, hogy ennél életvitelszerűbben már tényleg nehéz lenne.
Elmondom, hogy mint ahogy hétfőn azt hittem, hogy nem szállnak ki, most meggyőződésem volt, hogy mindenképpen ki fognak jönni, nem lőhetnek akkora öngólt, hogy sajtó előtt vállalják, hogy tényleg nem a cselekedetet büntetik, kizárólag azt, ha valaki hajléktalanszerű, akármit is jelentsen ez.
És hát megint tévedtem. Az ügyeletes elsőre majdnem mondott valamit, de aztán inkább kapcsolt a parancsnokhoz, aki egyébként emberileg egy kedves, értelmes forma, többször beszéltünk már. Neki is elmondtam, hogy két szabálysértést is követek el ebben a pillanatban. Egyrészt ugye koldulok, amit fővárosi és kerületi rendelet is tilt. Másrészt pedig életvitelszerűen közterületen tartózkodom, legalábbis ugyanúgy vagyok kint, mint ami hétfőn szabálysértési eljárást vont maga után, annyi módosítással, hogy ugye most már itt van erről a papír is nálam, hogy én ilyen ember vagyok, és az éjszakámat is elmeséltem. 12 percen keresztül beszélgettünk végül, amiközben többször figyelmeztetett rá, hogy a beszélgetésről felvétel az ő hozzájárulása nélkül nem hozható nyilvánosságra (nem is készítettem egyébként), illetve hosszas társadalompolitikai eszmecserébe bonyolódtunk a kerületi biztonság- és szociálpolitikáról. Illetve főleg ő, én igyekeztem azért rendre visszatérni ahhoz, hogy mindez nagyon érdekes, és szívesen beszélgetek egy későbbi időpontban ilyesmiről (amúgy tényleg), de itt és most szabálysértés gyanúját szeretném bejelenteni. Végül azzal váltunk el, hogy tudomásul vették a bejelentést, erre vonatkozóan amint tudnak, intézkedni fognak, de hát sajnos rengeteg minden történik a kerületben, nem tudják ígérni, hogy ez túl hamar fog megtörténni. Ki volt kapcsolva a mobilom, úgyhogy pontos időt nem tudok, de valamivel több, mint egy órát süttettem magam a kellemes őszi napfényben. Közben 4-szer jártak arra autóval kerületőrök, 2-szer rendőrök. Minden alkalommal végignéztek, felmérték a terepet. Két autó meg is állt a sarki kisboltnál, a kerületőrök kiszálltak, kávézgattak, beszélgettek. Intézkedés nem történt.
Mint már említettem, nem számítottam rá, hogy ennyire egyértelmű sikere lesz a kísérletnek, hogy hajlandóak dokumentálva felvállalni, hogy csak és kizárólag akkor intézkednek, hogy ha hajléktalanszerű emberről van szó. Mind hétfőn, mind ma ugyanazokat a cselekedeteket követtem el. Ők maguk állították rólam, hogy életvitelszerűen közterületen tartózkodom, ezt én el is ismertem, tényleg utcán aludtam, és tényleg közterületet életvitelszerű lakhatásra használtam, és életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságaimat közterületen tároltam, pont, mint a múltkori alkalommal. Emellett szintén koldultam, ami a kerületi rendelet értelmében (pénz vagy egyéb dolog átadására szóban, írásban, vagy ráutaló magatartással felhívni) megkérdőjelezhetetlenül szabálysértés.
Az egyetlen különbség, hogy most már nem gondolnak hajléktalannak, akkor pedig a jelek szerint nem vonatkoznak rám ugyanazon jogszabályok, mint ha annak gondolnának.
Ez elképesztően durva. Felvállalni azt, hogy nem konkrét cselekedetekért büntetnek, hanem az ember vélt állapotáért, szociális helyzetéért, hát tényleg nem tudom hogy jellemezni. Ezen felül pedig ugye a jogrendszerünk alapja, hogy lehetővé teszi a jogkövető magatartást, azaz mindenkinek mindig lehetősége van betartani a jogszabályokat. Ha állapotot büntetünk, amit nem tettünk a rendszerváltás óta, azzal viszont ez a minimum is megszűnt, innentől olyan dolog válik büntethetővé (ha hétfőn elfogadják a törvénymódosítást, akkor börtönnel), amit helyzetéből kifolyólag lehetősége sincs az embernek elkerülni…
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…