Közép-Magyarország

A Józsefvárosi Önkormányzat dr. Kocsis Máté polgármester javaslatára ma döntött a Józsefvárosban hajléktalanná vált emberek felzárkóztatásának költségeiről. Első ütemben 61 millió forintot fordítanak a legnehezebb helyzetben lévő emberek megsegítésére, amely tartalmazza emberi élethez méltó szálláshelyek kialakítását 34 fő részére, a szociális munkások bérét, a szükséges eszközök beszerzését, a lakhatási és rezsi kiadásokat, a programban részt vevő hajléktalanok munkabérét és járulékait, valamint a program koordinációs irodájának (LÉLEK-Pont) kialakítási költségeit.

A képviselő-testület 13 igennel (Fidesz-KDNP), 3 tartózkodás (MSZP, LMP) ellenében  szavazta meg az előterjesztést.

Józsefváros önként vállalt feladatként indította el szeptember 26-án a LÉLEK-Programot (Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási, Egzisztencia-teremtési Közösségi Program), mely azokat a hajléktalanokat segíti, akik a kerületben veszítették el otthonukat. A testileg, lelkileg leromlott állapotú emberek részére személyes programot dolgoznak ki, megszervezik orvosi ellátásukat, segítik hivatalos ügyeik intézését és a kerületben működő egyházak támogatásával lelki gondozói tevékenység keretében igyekeznek helyreállítani emberi méltóságukat és önbizalmukat. Emellett fizikai és mentális állapotuknak megfelelő munkát és lakhatást is biztosítanak számukra, amennyiben együttműködnek az önkormányzattal.


A kerület azért döntött úgy, hogy saját programot indít a Józsefvárosban hajléktalanná vált személyek részre, mert a jelenlegi ellátási rendszer hiányosságai súlyos közbiztonsági és köztisztasági problémákat okoznak a józsefvárosi lakosoknak. Mint ismert, emiatt az önkormányzat a kerületi rendőrséggel együttműködve közrendvédelmi akciót is indított, amely során számos közterületi szabálysértés mellett eljártak az életvitelszerű utcán tartózkodás miatt is. A közel egy hónapja tartó akció során 816 szabálysértési eljárást indult és 75 körözött személyt fogtak el.



Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com