Közép-Magyarország

„Az egy idealizált kép, hogy a szerencsétlen hajléktalanok szelíden kéregetnek az utcán, mi pedig ellökjük magunktól őket. Az utcán élők jelentős része erőszakos, agresszív, közönséges” – mondta az atv.hu-nak adott interjújában Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, az országgyűlés Fidesz frakciójának hajléktalanügyi referense. A politikus visszautasítja, hogy a kerületi rendeletek és a szabálysértési törvény általa is jegyzett módosítása a fedél nélkül élők meghurcolásáról szólna.

Számított arra, hogy ekkora feszültségeket fog generálni, ha hozzányúlnak a „hajléktalanügyhöz”?

Számítottam konfliktusokra, hiszen ez a problémakör nagyon összetett. A szakemberekkel, kollégáimmal és nem utolsó sorban a józsefvárosiakkal együtt mégis úgy láttuk, hogy a helyzet tarthatatlan: sem a hajléktalanoknak, sem a többségi társadalomnak nem jó.
Arra viszont nem számítottam, hogy bár három programot indítottunk el – a közrendvédelmi akciót, a kerületi hajléktalanokat felzárkóztató programot és egy szolidaritási akciót – ezek közül csak az első kap figyelmet a média és a közvélemény részéről. Sokan pánikkeltés céljából félretájékoztatták a nyilvánosságot és meghurcolásról, meg bebörtönzésről beszéltek, ami súlyos félreértelmezése annak, ami valójában történik. Ennek ellenére nekem továbbra is a józsefvárosi választóknak kell megfelelnem és nem mindenféle kerületen kívüli civil szervezeteknek.

A szabálysértési törvény tervezett módosítása szerint a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát fél éven belül ismételten megszegőket elzárással, vagy pénzbírsággal büntetnék. Az ellenzők azt mondják, hogy visszás addig rendőri akciókat indítani, amíg a fedél nélkül élők nem tudnak hová menni.

Könnyű azt mondani, hogy az ellátórendszerben nincs elég férőhely, de a képlet ennél bonyolultabb. Például nem lehet tudni pontosan, hogy mennyien élnek fedél nélkül – 3 ezertől 40 ezerig már sokféle számot hallottam. A KSH adatai szerint valamivel több, mint 9 ezren vannak és éppen ennyi a férőhelyek száma is országosan. Ezeket azonban sokszor munkásszállóként használják, vagy olyanok veszik igénybe, akik nem rászorulók.
Jelenleg zajlik az ellátórendszer reformja. Ennek részeként december 1-vel három új szálló nyílik meg Budapesten, 600 férőhellyel – a belügyminisztérium szerint ennyi hajléktalannak nem volt hova mennie. Éppen ezért a szabálysértési törvény kapcsán én magam javasoltam, hogy az december 1-től legyen hatályos.

Ennek ellenére a nyolcadik kerületben már közrendvédelmi akciót indítottak…

Az elmúlt három hétben, a közrendvédelmi akció nyomán senkit nem csuktak börtönbe, senki nem kapott pénzbüntetést, csak figyelmeztetést. Ugyanakkor 75 körözött személyt fogtak el a rendőrök a kerületben és közel ezer szabálysértési eljárás indult – az ügyeknek csak fele kapcsolódik az életvitelszerű közterületen tartózkodáshoz. Ezzel Józsefváros biztonságosabb és élhetőbb lett.

A körözött személyek a hajléktalanok közül kerültek ki?

Jelentős részük igen. Az viszont számomra kérdés, hogy valóban hajléktalanok voltak-e –szerintem a jövőben a jogalkotónak tisztáznia szükséges, hogy egyáltalán ki tekinthető annak. Tapasztalataink szerint nem mindenki az, aki az utcán tartózkodik. Vannak olyanok, akiknek lenne hol lakniuk, még saját ingatlanuk is van, de egyfajta hippi életmódot folytatva hol a haveroknál húzzák meg magukat, hol a szállón, vagy éppen az utcán. Meglepőnek hangzik, de vannak, akik maguk választják ezt az életformát.

A vitában két felfogás ütközik egymással: a rendpárti és a szociális. Vannak-e olyan sorvezetőik, mondjuk nemzetközi példák, amely alapján azt mondták, hogy a rendpártiság a célravezető?

Az EU elvárása, hogy 2015-ig valamennyi városában fel kell számolni az utcai hajléktalanságot. Azt nem részletezik, hogy ezt milyen módon kell elérni. Az viszont látszik, hogy az európai döntéshozók szerint sem elfogadható, hogy valaki ott fekszik, vagy vizel, ahol kedve tartja. Persze az is fontos alapelv, hogy az elesettek számára igényes és elérhető szolgáltatásokat is kell nyújtani.

Egyébként ez nem annyira szakmai, mint inkább politikai vita. Politikai ellenfeleink szeretnék azt hangsúlyozni, hogy nekünk csak a rend számít, ők meg szociálisan érzékenyek. Ez nincs így, az elképzelésekben vannak közös pontok. Nem hiszem, hogy van ember – egy-két anarchoszociális csoporton kívül –, aki szerint például nem kell hozzányúlni a rendszerhez, mert az így jó, ahogy van.

Egyébként – mint már utaltam rá – a kerületi programunknak egy erőteljes szociális része is van.

Ez miből áll?

A LÉLEK programot – ami a Lakhatási, Életviteli, Lelki segítségnyújtási, Egzisztenciateremtési, Közösségi elemekből tevődik össze – azok számára dolgoztuk ki, akik a kerületben veszítették el az otthonukat. Számukra személyre szabottan biztosítunk orvosi ellátást, hivatali ügyintézést, vagy igény szerint egyházi lelkigondozást. Emellett fizikai-egészségi állapotuknak megfelelően munkát és kulturált szálláshelyet is kapnak. A programba be van építve egy monitoring rendszer is: például egy év múlva megkérdezzük az adott lakóközösséget, hogy az érintettek be tudtak-e illeszkedni. A szolidaritási akción keresztül pedig a helyi magánszemélyek és vállalkozók adakozhatnak a rászorulók számára.

A program első ütemére 61 millió forintot különítettünk el, valamint benyújtottunk egy 1,5 milliárd forintos pályázatot az Új Széchényi Terv keretében, amely többek között a nehézsorsú emberek felzárkóztatásáról, a kerületi gazdaság megerősítéséről, a közterek biztonságának javításáról és a szociális rendszer megerősítéséről szól.  Szeretnénk, ha a „nyolcadik kerületnek” a jövőben nem lenne negatív kicsengése.  

Mennyi hajléktalan vette igénybe eddig az említett programot?

Több mint húszan jelentkeztek néhány hét alatt, többükkel én magam is leültem beszélgetni, hogy megismerjem őket. Hangsúlyozom, hogy ez a kerületi hajléktalanok számára szól. Az egyik problémánk éppen az, hogy a nálunk megjelenő 2700 hajléktalan 90 százalékának semmi köze Józsefvároshoz. Ennek ellenére gondoskodtunk róluk eddig is, úgyhogy szégyellnivalónk nem lehet.

Ugyanakkor könnyen belátható, hogy ez a helyzet nem igazságos. Ezért a központi jogalkotás célja, hogy minden település a saját elesettjeiről gondoskodjon.

Milyen visszajelzéseket kap a szakma részéről?

A szakma nagyon megosztott. Azok, akik eddig érdekeltek voltak az ellátásban, nyilván ellenzik a változásokat, nem mindenben partnerek, hiszen a változás újrarendeződést fog okozni. A támadások jó része tőlük ered. A szakma másik része támogatja a céljainkat. Rengeteg támogató, segítő e-mailt és telefont kapok olyan szakemberektől, akiknek nevük van. Magát a programot egyébként senki nem bírálta. Támadást csak a közrendvédelmi akció miatt kaptunk.

A szálláshelyek bővítése és a kerületi szociális program ellenére bizonyára lesznek olyanok, akik továbbra is az utcán akarnak élni. Ha őket bebörtönzik, vagy pénzbírsággal sújtják, garantáltan újra címlapra kerül az ügy…

Inkább attól legyen hangos a sajtó, hogy ilyen jogszabályokat alkalmazunk, mint attól, hogy idén is megfagy száz hajléktalan. Azt gondolom, hogy ha mindenkinek jut fedél a feje fölé, akkor oda a valóban rászorulókat akár szigorral is be kell vinni. Akik pedig elutasítják a társadalmi segítségnyújtást és deviáns magatartást folytatnak, azok szankcionálhatók. Hogy milyen módon, arról majd a bíróság lesz hivatott dönteni.

Sok ember úgy tartózkodik az utcán, hogy nincs abban a mentális állapotban, hogy eldöntse, neki mi a jó. Volt olyan hajléktalan, aki tőlünk hallotta először, hogy milyen lehetőségei vannak.

Ezen kívül a többség jogait is figyelembe kell vennünk. Ugyanis az egy idealizált kép, hogy a szerencsétlen szegény emberek szelíden kéregetnek az utcán, mi pedig ellökjük magunktól őket. A valóságnak az is része, hogy az utcán élők jelentős része erőszakos, agresszív, közönséges. Előfordult, hogy a nemi életüket délelőtt a Kálvária téren élték, többek között gyerekek szeme láttára. Ez nem maradhat így.

Ez a konfliktus eddig be volt söpörve a szőnyeg alá. Szerintem már az is nagy siker, hogy tudunk róla őszintén beszélni.

Az elmondottak ellenére a kérdésről tartott kerületi népszavazás érdektelenséget tükröz a kérdéssel kapcsolatban…

Püspökladányban most volt időközi választás, ami szintén nem haladta meg a józsefvárosi népszavazási részvételt. Ez a közügyek iránti érdeklődés mutatója. Józsefvárosban egyébként hagyományosan alacsony, alig 30 százalékos a választási részvétel, ráadásul most az MSZP otthonmaradásra buzdított. Az a 16 százaléknyi választó, aki elment, a politikailag legaktívabb réteg – és 90 százalékuk támogatta az elképzeléseinket. 9 ezer ember szava nem hagyható figyelmen kívül.

atv.hu / Sebestyén István

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com