Közép-Magyarország

Gyűjtést indított és segélykoncertet szervez a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására.

A kerület arról tájékoztatott, hogy bútorokat, lakás-felszerelési eszközöket, háztartási gépeket, lakástextileket, valamint a mindennapi életvitelhez szükséges tisztító- és tisztálkodó szereket, ruhákat, tartós élelmiszereket várnak a városrész intézményeinél és cégeinél munkát vállaló hajléktalanok szolgálati szállásának berendezéséhez, otthonossá tételéhez.

Emellett olyan magánszemélyek, szervezetek, cégek jelentkezésére is számítanak, akik részt vennének a programba bevont komfort nélküli önkormányzati lakások felújításában.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek úgy fogalmazott: "szeretnénk gondoskodni azokról a hajléktalanokról, akik itt, Józsefvárosban éltek mielőtt elveszítették otthonukat. Kilátástalan helyzetük ellenére ők is ennek a közösségnek, Józsefvárosnak a tagjai, ezért szeretnénk együtt megtenni mindent, hogy újra, teljes értékű életet élhessenek" - tette hozzá.

Az önkormányzat december 1-jén segélykoncertet is szervez, az ebből származó bevételt ugyancsak a hajléktalanok újrakezdésére fordítják. A rendezvényen fellép mások mellett a Latin Duó, vagyis Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, Ferenczi György, a Rackajam, valamint az Állami Népi Együttes táncosai.

A városrész képviselő-testülete október elején fogadta el a Józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelkisegítség-nyújtási, Egzisztenciateremtési Közösségi) programot, amely a kerületben hajléktalanná vált emberek felzárkóztatásának elemeit tartalmazza. A programban résztvevők lelki segítséget és egészségügyi ellátást kapnak, személyre szabott munkához segítik őket és biztosítják a lakhatásukat.

A program első ütemére október végén 61 millió forintot különített el az önkormányzat.

Hozzászólások  

 
+3 #1 VÁ: Gyűjtéssel a hajléktalanokér tdakini 2011-11-15 18:17
Valahová nagyon messzire kéne elmenni innen, hogy soha többé még csak ne is halljak ilyen Kocsis Máté félékről.........ezt a képmutatást:(((
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com