Az elmaradó bevételi források év végéig 120,594 millió forint hiányt okoznak, ezért a főváros ennyi többlettámogatást javasol a működőképesség fenntartása és a fizetőképesség megőrzése érdekében.
Az indítvány kitér arra is, hogy a "Fűtött utca" elnevezésű program részeként két új telephely nyílik 2012. január 1-jén. A feladatellátás három havi fedezetét már korábban biztosította a közgyűlés, a mostani javaslat a további kilenc hónap előirányzatát fedezné.
Eszerint a IV. kerületi Váci úti telephelyen a 93 fős éjjeli menedék és 84 férőhelyes nappali melegedő működtetéséhez 59,355 millió forintot kellene elkülöníteni, a IX. kerületi Aszódi utca alatti telephely működtetéséhez pedig további 133,578 millió forint szükséges. Utóbbi helyen 192 férőhelyes éjjeli menedék, illetve 162 férőhelyes nappali melegedő működik majd.
A hajléktalanok egészségügyi ellátása kapcsán döntés születhet arról is, hogy kilenc fővárosi kórház többletkapacitást biztosít a téli időszakban. Az ugyancsak Szentes Tamás által jegyzett javaslat szerint a kiemelt figyelemmel megelőzhető vagy mérsékelhető a maradandó egészségkárosodás, elhárítható a közvetlen életveszély kialakulása.
A téli időszakban 67 krónikus ágyat, illetve annak finanszírozását biztosítanák többletként a kórházak az érintetteknek és további 75 ágyat vállalnak az intézmények a meglévő kapacitásaik terhére.
http://budapest.hu/engine.aspx?page=tirhidden&command=showagendaitem&agendaitemid=79050#documents
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…