Az ígért december elsejénél később, de még a télen átadnak három új hajléktalanellátó intézményt Budapesten. A belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy rendőri felügyelet lesz az új szállókon. A Városháza szerint csak külön helyiségeket alakítanak ki, hogy szükség esetén ott tartózkodhasson, kéznél legyen egy ügyeletes rendőr. A háromból két szállót a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, a BMSZKI működtet majd. A szakmai igazgató nem érti, mi szükség erre.
A hajléktalanokat sújtó tilalmak, rendészeti intézkedések által kiváltott felháborodás közepette férőhelybővítésbe fogott a főváros az elmúlt hónapokban. A terv az volt, hogy december 1-jére három új szállót nyissanak meg Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés még augusztus 31-én döntött erről, a három helyszín viszont csak némi huzavona után lett meg.
„A kerületek érthető okokból gyakorlatilag labdáznak a probléma megoldása módozataival” – fogalmazott Tarlós István főpolgármester az október 21-i közgyűlésen. Ekkor sikerült elfogadtatni a Belügyminisztériummal is egyeztetett végleges változatot: az egyik szálló a IV. kerületi Váci úton, a másik a ferencvárosi Aszódi utcában, a harmadik az I. kerületi Feszty Árpád úton lesz.
Az előbbi kettőt a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) működteti majd, az utóbbit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A helyszínek végleges kijelölése előtt, a józsefvárosi népszavazás kapcsán Kocsis Mátéval közös sajtótájékoztatót tartott szeptember 23-án Pintér Sándor belügyminiszter. A kormany.hu-n olvasható beszámoló szerint Pintér akkor azt mondta: Tarlóssal abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben megnyíló új szállókban rendőri felügyelet mellett egészségügyi ellátásban részesülhetnek a hajléktalanok.
„»Rendőri felügyelet« nem lesz a szállókon” - válaszolta novemberben a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya az Index kérdésére. Rendőrök viszont lesznek. „Kialakításra kerül egy-egy helyiség, hogy ha szükségesnek látszik, akkor egy-egy ügyeletes rendőr ott tartózkodhasson, és ha néha rendőri intézkedésre lenne szükség, rendelkezésre álljon” – közölte a sajtóosztály.
Ilyesmire eddig nem volt példa Budapesten. Az éjjeli menedékhelyeken – ahol az ott dolgozók ezt igénylik – most is vannak biztonsági őrök, de a szociális munkások legtöbbször nélkülük is megakadályozzák, hogy agresszió törjön ki, mondta Győri Péter, a BMSZKI szakmai igazgatója. Ha komolyabb helyzet adódik, például verekszik valaki, akkor kihívják a rendőrséget, éppen úgy, ahogy a dolog egy lakóházban működne. Győri szerint egyébként csak két-három havonta szokott ilyesmi előfordulni. „A dolgozók mind felmondanának, ha ennél sűrűbben lenne ilyen helyzet” – jegyezte meg.
Izgalmat, nyugtalanságot szerinte a téli sorban állásokkor lehet érezni, amikor a hidegből az emberek szeretnének minél előbb bejutni, odabent viszont „elképesztően jámboran és nyugodtan azzal foglalkoznak, hogy megmosakodjanak, elfoglalják az ágyukat, és lefeküdjenek végre aludni”.
A BMSZKI szakmai igazgatója elmondta, hogy voltak tárgyalások a rendőrséggel az új szállókról, de egyelőre nem világos, mi lesz azokban a rendőrök feladata. A rendőrségen sem látta azt az egyeztetések során, hogy nagyon el tudnának képzelni egy ilyen ügyeletet az anyagi és személyügyi helyzet alapján. Szerinte a BMSZKI-nak eddig is jó kapcsolata volt a rendőrséggel, ha kihívták őket, kijöttek, intézkedtek, és ennél többre nem is lenne szükség.
Győri hangsúlyozta, hogy a rendőrök nem a szállórészen lesznek, hanem csak a létesítmények területén lesz a számukra kialakított helyiség. “Az, ha ott lesz egy helyiségben egy rendőr, önmagában senkit nem fog elriasztani” – mondta. Ha ennél több lenne a rendőr dolga, az viszont már veszélyes lehetne, mert elriaszthatná a hajléktalanokat a szállótól, tette hozzá.
Az új szállókról szóló eredeti, augusztusi közgyűlési előterjesztésben szerepelt, hogy „a program nyújtotta lehetőség igénybevétele önkéntességen alapul, ugyanakkor a közterületről elszállított hajléktalan emberek elhelyezése is lehetséges.” Ezt a mondatot lehet úgy értelmezni, hogy a hajléktalanokat akaratuk ellenére is bekényszerítenék a szállókra. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya szerint azonban nincs szó arról, hogy megakadályoznák a távozást a szállókról. „Mind a bekerülés, mind a távozás természetesen nyitott rendszerű” – írták. Ezt megerősítette Győri Péter is, aki kijelentette: „Minden mai terv szerint nyitott szociális intézmények lesznek, ahová önkéntesen mennek be, és önkéntesen jönnek ki. Nincs olyan szociális intézmény, ahová embereket bezárnak”.
Győri szerint egyébként volt tárgyalás a rendőrséggel arról is, hogy ők esetleg be is szállítanák a szállókra a kint tartózkodó embereket, de egyrészt a rendőrségnek „nincs erre taxija”, másrészt nem is előállító helyiségekről van szó.
A budapesti hajléktalanoknak már május óta tilos az utcán aludniuk. A fővárosi rendelet szerint aki a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja, szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Aki a pénzbírságot nem tudja befizetni, azt elzárással büntethetik. December 1-jétől életbe lép egy újabb szigorítás. A parlamentben november 14-én megszavazták a szabálysértési törvény módosítását, amely még egyszerűbbé teszi az elzárás elrendelését. Akit másodszor kapnak hajléktalankodáson, a módosítás értelmében 150 ezer forintos – nyilván megfizethetetlen – pénzbírsággal, vagy közvetlenül elzárással sújtható.
Az elzárás minimum egy, maximum hatvan napig tarthat. Ha a pénzbírságot változtatják elzárásra, egy nap háromezer forintot ér. Az elzárt ember köteles a bv-intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt venni, de végeztethetnek vele más munkát is, ha orvosi vélemény alapján így dönt a befogadási és foglalkoztási bizottság. Az elzárt hajléktalanokat az a veszély is fenyegeti, hogy búcsút mondhatnak a saját tárgyaiknak. Alapesetben a börtönbe be nem vihető tárgyat letétbe helyezik, de ha úgy ítélik meg, hogy ez közegészségügyi okból nem lehetséges, akkor a tulajdonosnak kellene megpróbálni valami megőrző helyet találni neki. Ha ez nem megy, az adott tárgyat megsemmisítik.
A jelenleg hatályos jogszabályok alapján nincs lehetőség arra, hogy hajléktalanszállókon hajtsák végre az elzárás büntetést. A vonatkozó rendelet kimondja, hogy az elzárást rendőrségi fogdában (ha az elkövető eleve őrizetben van, és az elzárás hátra lévő ideje a tíz napot nem haladja meg) vagy büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…