Közép-Magyarország

A zuglói mintát követve a csepeli önkormányzat is úgy döntött, lebontja a hajléktalanok nagy fáradsággal, hosszú évek során felépített kunyhóit. Az embereknek mindössze egy hetet hagytak arra, hogy összeszedjék holmijaikat, és új hely után nézzenek. A "takarítási akció" december 13-án lesz, amikor a hajléktalanszállók már általában maximális kihasználtsággal működnek.

A Csepel-sziget északi részén elhelyezkedő erdő mélyén évek óta élnek hajléktalanok, akik minden téli szezonban ádáz harcot folytatva a természet kegyetlenségével, hóval, faggyal, a társadalom peremén egyensúlyozva próbálnak emberi körülményeket teremteni maguknak. A két kezükkel felépített kuckókban a legtöbben fűtési és fürdési lehetőséget, valamint áramellátást is teremtettek maguknak, sőt, háziállatokat is tartanak. Egy részük nyugdíjból vagy szociális támogatásból, más részük alkalmi vagy folyamatos munkából tartja fenn magát.

"Mindenünk megvan itt, ami kellhet" - mondja az ötvenes éveiben járó pár, akik immáron 12 éve lakják a csepeli erdőt.

A szomszédos sporttelepen ismerik, szeretik őket. De már csak néhány napjuk maradt hátra az otthonukban, utána jön a helyi közterület-felügyelet a buldózereivel, és mindent, amit eddig sikerült felépíteniük, ami reményt adott a holnaphoz, egy pillanat alatt eltüntetnek a föld színéről. Elképzelésük sincs, hogy a december 13-i éjszakát hol töltik majd, és a többi azután következőt. "A biztos helyett a teljes bizonytalanságba taszítanak bele. Nem tudjuk, mihez kezdjünk. Megint az elejétől kell kezdenünk az életünket" - mondja a férfi.

Vitathatatlan, hogy ezek a hajléktalan-kalyibák illegálisak, hiszen közterületen, önkényesen húzták fel őket. Az viszont már erősen vitatható, hogy az évek óta köztudott tendenciának miért éppen most, a tél elején kell megálljt parancsolni. Ilyenkor szinte lehetetlen helyet találni egy hajléktalanszállón, főként olyat, ahol családok együtt élhetnek. Márpedig ezekben a viskókban házastársak, családok élnek. "Ha haladékot adnának márciusig, lenne időnk felkészülni a költözésre, és megoldásokon gondolkozni. Így viszont teljesen kilátástalan helyzetbe kerülünk. Nincs mit tennünk" - mondja egy másik család tagja.

A Magyar Vöröskereszt csepeli szervezete mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy senkinek se kelljen a dózerolás után az utcán aludnia a mínuszokban, ám anyagi lehetőségeik idén nekik is szűkösek. Fontolgatják, hogy legrosszabb esetben felállítják a katasztrófák idejére tartogatott óriásméretű sátrat a helyi szálló udvarán, ahol valahogy átvészelhetnék a rászorulók azt az átmeneti időszakot, míg nem találnak egy hosszabbtávú megoldást. A vöröskereszten kívül senki más nem törődik ezekkel az emberekkel, információink szerint az önkormányzat részéről senki nem tájékozatta őket a további életükkel kapcsolatos alternatívákról, sem elhelyezési terveikről.

A keddi dózerolást a Város mindenkié csoport élőlánccal próbálja megakadályozni. "Nagyon jól esik, hogy törődnek a sorsunkkal hajlékkal rendelkező emberek, és próbálnak minket megvédeni. Nekünk ez a pár kunyhó az egész életünk. Számunkra ez minden" - mondja egy asszony. "Már annak is örülnénk, ha haladékot kapnánk, hogy legalább ezt a telet még kihúzzuk itt az otthonunkban."


NÉPSZAVA-információ /

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com