Budapest (MTI) - Megújult és kibővített hajléktalanszállót adtak át a főváros III. kerületében pénteken.
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere az átadáson köszönetet mondott a szállót fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy kiterjedt szociális ellátást működtet a városrészben. Mint mondta, a kerület a továbbiakban is támaszkodni szeretne a szervezetre. A polgármester példaértékűnek nevezte a kerületben működő ellátórendszert.
Kitért arra is, hogy a közeljövőben új projektbe kezdenek, amely az elesetteknek munkalehetőséget és lakhatást biztosít, ennek részletei még kidolgozás alatt állnak.
“Maguk is féltek a hajléktalanoktól”
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke felidézte, hogyan kezdték el 21 évvel ezelőtt a közös munkát a III. kerületben. Mint arról beszámolt, “volt zsíros kenyér, tea és ruhaosztás“, ugyanakkor nem volt gyakorlatuk, “maguk is féltek a hajléktalanoktól”. Az alelnök elismeréssel szólt arról, hogy a kerület partner a szociális ellátásban.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai épületében – a szervezet korábbi központjában – ezelőtt 50 ember befogadására alkalmas éjjeli menedék működött, ez most 12 hellyel bővült: a földszinten nappali melegedőt, az első és második emeleten pedig 2-3-4 ágyas szállásokat alakítottak ki. Az épületben orvosi szoba és kápolna is van, és a környékre költözik a tüdőszűrő központ is. A nappali melegedőben csoportfoglalkozásokat szerveznek, és lesz álláskereső szolgáltatás is.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…