Ábel Attila, a csepeli alpolgármester - feltehetően a Város mindenkié csoport és a Börtön helyett lakhatást állampolgári hálózat akcióinak hatására - ígéretet tett arra, hogy nem történik meg ma a sziget északi részén levő hajléktalan-kunyhók ledózerolása. Az azonban nem derült ki, hogy ez mekkora haladékot jelent az ott élők számára.
Mint azt már korábban megírtuk, a csepeli önkormányzat egy "takarítási akció" keretein belül le akarta bontani az erdőben szétszórtan elhelyezkedő házikókat, melyeket a hajléktalanok építettek. Az intézkedés egyik fő oka - a közterület életvitelszerű, december elseje óta már akár börtönnel is büntethető használata mellett - az Ábel Attila elmondása szerint 250 köbméter szemét volt, melyet az erdő lakói halmoztak fel.
Éppen ezért a Börtön helyett lakhatást állampolgári hálózat tegnap szemétszedési akciót hirdetett meg, melynek keretein belül konténerbe gyűjtötték a környékről a hulladékot. A csoport úgy gondolta, így okafogyottá válik az önkormányzat intézkedése, hiszen már megoldották a problémát a helyi közterület-felügyeletet megelőzve, akik ezeket az otthonokat is esetleg szemétnek ítélték volna meg.
Az akcióval a jelek szerint el is érték céljukat, mivel tegnap úgy döntött az önkormányzat, nem vezényel ki buldózereket, csupán felmérik a terepet és az állampolgári hálózat munkájának eredményességét. Ábel Attila alpolgármester úgy fogalmazott, nem fognak vaktában dönteni, de arról nem tesznek le, hogy a közterület valóban közterületként működjön. Ábel szerint a csepeli gyilkosságok óta lakossági nyomás van rajtuk, hogy tegyenek valamit az ügyben.
Az alpolgármester az önkormányzati döntésről A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoportot is értesítette, akik arra kérték, egyeztessen a kunyhók lakóival, valamint a Börtön helyett lakhatást, illetve az ő képviselőikkel, hogy keressenek valamilyen kompromisszumos megoldást.
Bár Ábel szerint találnának szállókon is helyet maguknak az erdőben élő hajléktalanok, ilyenkor már egyre telítettebbek az ellátó intézmények. Ráadásul itt főként családokról van szó, akiknek így elképzelhető, hogy le kellene mondaniuk az együttélésről, hiszen a szállók általában nem teszik ezt lehetővé, nem koedukáltak.
Információink szerint egyébként múlt héten pénteken az erdőtől délre, a Kis-Duna partjánál levő nádasban található kunyhókban is szólt a közterület-felügyelet az embereknek, hogy az önkormányzati intézkedés az ő lakhatásukat is fenyegeti.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…