A nyilvánosság számára is megmutatta Józsefváros a LÉLEK Háznak keresztelt úgynevezett „félutas-házat”, amelynek célja a Józsefvárosban hajléktalanná vált emberek felzárkóztatását. Kocsis Máté, a kerület polgármestere és Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztató keretében számoltak be az önkormányzat és a minisztérium együttműködéséről, melynek célja a hajléktalanság megelőzése és a hajléktalanok visszavezetése a hétköznapi emberek életébe.
Józsefvárosban húsz éve megoldatlan probléma volt a hajléktalanságé, ezért alakítottuk ki a LÉLEK Programot – mondta Kocsis Máté. Józsefváros polgármestere hangsúlyozta, nem cél, az emberek bent tartása a rendszerben, hiszen azt szeretnék, ha a LÉLEK Házban eltöltött valamennyi idő után önállóan tudnák folytatni az életüket. Hozzátette: bár nemes feladat az ételosztás, nem jelent megoldást a hajléktalanok gondjaira, ezért inkább egy komplex programot alakítottak ki, amelyben mentorálást, egészségügyi ellátást, lakhatást és munkát is biztosítanak azoknak, akik Józsefvárosban váltak hajléktalanná és hajlandóak együttműködni az önkormányzattal. Kocsis elmondat, bízik benne, hogy más települések számára is példa értékű lesz a program és a ház is. „Ez egy új rendszer nyitánya, és ha minden település követi a példát, akkor nem csak a közterületek állapota lesz rendezettebb, de sikerül visszavezetni a hajléktalanokat is a normális életbe.
„Minden település gondoskodjon az elesettekről”
Kocsis Máté kiemelte, az Országgyűlés kedden elfogadott módosító javaslata szerint az önkormányzatok feladatai közé kerül a településen belül hajléktalanná vált emberek ellátása, amellyel nem más a cél, mit az, hogy a településeknek kötelessége legyen segíteni az elesetteken.

„Szörnyű tragédia, ha valaki hajléktalanná válik, ezért az egyik feladatunk ennek megelőzése, az akut problémák kezelése, valamint az, hogy lehetőséget nyújtsanak a visszavezetéshez” - mondta Soltész Miklós, a NEFMI szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Kiemelte, a jövő évi költségvetésben az állam 8,5 milliárd fordít hajléktalan ellátásra, amely több mint amennyit az idősekre, vagy a civil szférára.
Még több forrás lesz
Az államtitkár elmondta, örül a LÉLEK Programnak, amelyet egy jó kezdeményezésnek tart, fél milliárd forintot fordítanak a fővárosi hajléktalanok problémáinak kezelésére.
Soltész Miklós hozzátette: pályázatot írnak ki, amely keretében országosan 20, ebből csak Budapestre fél milliárd forint jut, hogy a hajléktalanok problémáját kezeljék – amely nem pusztán ételosztást jelent. Az államtitkár elmondta, a józsefvárosi elképzelések végrehajtására együttműködési megállapodást kötöttek az önkormányzattal, és hamarosan aláírják a csaknem 150 millió forintos támogatási szerződést, amellyel lehetővé teszi a program kiterjesztését. Soltész kijelentette, azokat az alternatív és új megoldásokat keresik, amelyek összekötik a segítségeket.

„Támogatható rendszer”
Az államtitkár elmondta, biztos benne, hogy ha a kerületet és a rendszert támadók látják, hogy milyen hasznos a program, ők is be fogják ismerni, hogy jogos a változás. Az ilyen módszerekre sok példa van a világban, ezért nem kell ellene fordulni – mondta Soltész. Majd hozzátette: köszöni a médiának a segítséget, hiszen fontos tudatni mindenkivel, nem az a céljuk, hogy a hajléktalanok a Combino villamosokon vagy a budai erdőkben éljenek.
Szakmailag is támogathatónak tartja a programot a Baptista Szeretetszolgálat is, mondta el a sajtótájékoztatón Miretics Marcell. A Baptisták szociális szakmai igazgatója szerint a program a helyi problémákat helyi szinten kívánja megoldani és azért állnak a kezdeményezés mellé mert úgy érzik, ez az a program komplex, valós és hiteles segítséget tud majd nyújtani azoknak, akikkel a szervezet már régóta foglalkozik.

Végül Horváth Szilveszter a LÉLEK Ház igazgatója bemutatta a házat és beszámolt arról, hogyan dolgozik együtt a volt hajléktalanokkal. Hiszen mint mondta, „akik már beköltözötek a LÉLEK Házba, azok már hajlékosok.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…