Közép-Magyarország

Győri Péter, aki a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium egyik vezetője, az évet értékelve elmondta, hogy a hajléktalanokat ellátó szervezetek egész évben pénzügyi gondokkal küzdöttek, "de egyelőre talpon maradtak"; nem zártak be hajléktalanokat segítő intézmények. Így több szálláshely van a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt.

Véleménye szerint pozitívumként értékelendő, hogy nem következett be a devizahiteles családok tömeges földönfutóvá válása. Negatívumként említette, hogy a hajléktalan emberek jövedelmi pozíciója romlott, folytatódott az "elnyomorodásuk". Amellett, hogy mérhetően nem nőtt a foglalkoztatásuk, a jövő évben csökken a szociális ellátások összege, ami nagyon érzékenyen érinti ezeket az embereket. Ez az ellátókat még jobban megterheli majd, mert még több szükségletet ott akarnak majd kielégíteni - mutatott rá Győri Péter.

Szólt arról, hogy a szeptember végén, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány által létrehozott konzorcium, amely összefogja a fővárosi ellátókat és összehangolja munkájukat, jelenleg egy program keretében 113 ember személyre szabott elhelyezésén dolgozik.

Győri Péter a "közterületen életvitelszerű lakhatás" tilalmáról szóló rendelkezés kapcsán elmondta, hogy a VIII. kerületben tömegesen vontak szabálysértési eljárás alá embereket azért, mert "közterületen lelték fel őket". Ez a szám eléri a százas nagyságrendet - tette hozzá. Közlése szerint az eljárás alá vont emberek nem kaptak pénzbírságot, figyelmeztetésben részesítették őket.

A Fővárosi Közgyűlés májusban rendeletet hozott arról, hogy szabálysértés miatt pénzbírsággal lehet sújtani azt, aki a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve e célra használt ingóságait a közterületen tárolja.

Győri Péter a kihűléses halálesetek kapcsán elmondta, a legveszélyeztetettebbek az otthonukban egyedül élő idősek, s nem a hajléktalanok. Az ilyen halálesetek kétharmada saját lakásban, egyharmada közterületen történik - mutatott rá. Mint mondta, a kihűléshez az elhagyatottság és az oda nem figyelés vezet.

Az év elején készült felmérés szerint Budapesten mintegy 2.500 ember töltötte fedél nélkül az éjszakát télen is.

Hozzászólások  

 
+2 #1 VÁ: Hajléktalanok - Idén folytatódott az "elnyomorodásuk"Buzás Endre 2011-12-31 10:30
Idézet:
Győri Péter a "közterületen életvitelszerű lakhatás" tilalmáról szóló rendelkezés kapcsán elmondta, hogy a VIII. kerületben tömegesen vontak szabálysértési eljárás alá embereket azért, mert "közterületen lelték fel őket".




Terézvárosban szintén, a fővárosi rendeletre hívatkozva. Más kerületekben mi a helyzet?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2127

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:297

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:274

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:68

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3334

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com