Alig várjuk, hogy hazaérjünk ebben a farkasordító hidegben. Van, aki már akkor didereg, míg autójától a lépcsőház ajtajáig eljut. Képzeljék el, vannak olyanok is, akik reggeltől estig, estétől reggelig kint fagyoskodnak. A STOP riportere hóna alá csapott két régi, de még használható plédet meg némi teát egy termoszban, és meglátogatott néhány vacogó hajléktalant. Az ötödik kerületi Petőfi Sándor utca környékén jó néhány hajléktalan lakik, kirakatok, üresen álló üzlethelységek bejárata mellett. Kálmán, Tibor, és Rozália először bizalmatlanul fogadott minket. Előre leszögezték, róluk fotó nem készülhet. Nyomoruk éppen elég, nem akarnak még bohócok is lenni. A tűzforró teát Tibor úgy hajtotta le, hogy előtte az még a műanyag poháron át is égette kezünket. Mint mondja, szája már hozzászokott, és így az egész testét felmelegíti a tea. Vele ellentétben Kálmán - aki először Tóbiásként mutatkozott be - nem kért a meleg italból, mondván, rum nélkül az semmit sem ér. Az ötödik kerületi Petőfi Sándor utca környékén jó néhány hajléktalan lakik, kirakatok, üresen álló üzlethelységek bejárata mellett. Kálmán, Tibor, és Rozália először bizalmatlanul fogadott minket. Előre leszögezték, róluk fotó nem készülhet. Nyomoruk éppen elég, nem akarnak még bohócok is lenni. A tűzforró teát Tibor úgy hajtotta le, hogy előtte az még a műanyag poháron át is égette kezünket. Mint mondja, szája már hozzászokott, és így az egész testét felmelegíti a tea. Vele ellentétben Kálmán - aki először Tóbiásként mutatkozott be - nem kért a meleg italból, mondván, rum nélkül az semmit sem ér.
"Rendesek vagytok, hogy kijöttetek, de inkább egy pár forintot adjatok. Mi koldulni nem tudunk. A Váciról elhajtanak bennünket, a kereszteződés meg drága" - mikor ezt a mondatot kimondta a férfi, elmosolyodott, mint egy kisgyermek, aki elszólta magát, majd szájára tette kezét.
"Erről nem!" - jelentette ki, de egy kis unszolás után annyit elárult, hogy a maffia tartja kézben a legtöbb koldust.
"Egyedül a románok nem félnek a maffiától. Azok sokan vannak, és összetartanak. Mellékutcákban leparkolnak az autóval, mert hogy azzal jönnek, aztán a lefűrészelt mankókkal, meg a kigyúrt cipőkkel kódiskodnak" - mondta a megdöbbentő állításait a hajléktalan.
Erre kicsit felbátorodva a reszkető, hatalmas zsírfoltos dunyha alá bújó Rozália is panaszkodni kezdett. Szerinte egyre több a hajléktalan, szinte nap mint nap felfedez új arcokat.
"Vannak amolyan lázadó gyerekek, ők elszöknek otthonról, és hozzánk csapódnak. Sokan itt is ragadnak, a pia vagy a szipu miatt. Ezt a rohadt életet nem lehet máshogy elviselni, csak betépve. Szállóra nem mer menni senki, mert pillanatok alatt kifosztják, az ingyen kajaosztás a Batyin, meg a Blahán jó, de a fele, aki beáll a sorba, nem is hajléktalan, csak szegény nyugdíjas, meg lerobbant alkoholista. Mi meg, akiknek tényleg semmije sincs, megdöglünk" - darálta a negyvennek kinéző 32 éves nő, aki, mint mondja, borsodi születésű, és van egy gyors- és gépíró képesítése.
Benéztünk ezután a II. kerületben lévő Fő utca szomszédságában fekvő irodaház árkádjába is, de itt még maradék teánkat sem fogadták el az ott lakó hajléktalanok. Csak fél mondatot vetettek oda nekünk némi iróniával: "Éljen a demokrácia!! Basz**jon meg, aki kitalálta!"
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2128
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:298
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:277
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:69
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3335
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…